Eldőlt: megszavazták a reklámadót

szróbert-MTI • 2014. június 11., szerda •
Az igazságos közteherviselés része lesz a reklámadó - mondta L. Simon László fideszes képviselő az általa benyújtott törvényjavaslat összevont vitájában, június 11-én, az Országgyűlésben. A reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek. Az Országgyűlés ugyanis 144 igen szavazattal, 30 elutasító voks mellett, kivételes eljárásban fogadta el az erről szóló javaslatot.
Eldőlt: megszavazták a reklámadót

Még a szvazás előtt a képviselő kijelentette: a javaslat nem csorbítja a sajtószabadságot, a kormány iránt leginkább kritikus médiumok nem is fognak reklámadót fizetni. Magyarországon sajtószabadság van, és amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, az is marad - mondta L. Simon László, aki szerint a reklámadó bevezetése műsorokat, munkahelyeket nem veszélyeztet.
L. Simon László megerősítette, hogy a reklámadóból 8-10 milliárdos bevételre számítanak. Szavai szerint ez egy jelentős tétel a költségvetésben, amit alapvetően oktatási célokra terveznek fordítani. Azt mondta, olyan pusztítást végez az ifjúság körében néhány médium, amit nem árt ellensúlyozni.
Jelezte: a Fidesz-frakció a reklámadóról szóló indítvány benyújtását és elfogadását is egyhangúlag támogatta, s felméréseik szerint a társadalom széles rétegei is támogatják ezt az adónemet.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormány támogatásáról biztosította a javaslatot.

A szerda délben elfogadott jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintos árbevételig 0 százalékos, 20 milliárd forint felett azonban már 40 százalékos adót kell fizetni!

közösség

további frisss

lap tetejére