Közel félmilliárdból fejlesztik tovább Szombathelyt

frisss.hu fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 24., péntek •
Köztér, parkok, járdák, utak, bérlakások újulnak meg az elkövetkező két év során.
Közel félmilliárdból fejlesztik tovább Szombathelyt

Olyan városrész rehabilitációja kezdődik meg hamarosan, amik fölött az elmúlt évtizedekben szinte megállt az idő. A felújítás első, óriási üteme volt az evangélikus templom és az előtte található körforgalom kialakítása, ez a folyamat folytatódik tovább Területi Operatív Programos (TOP) forrásból, 445 millió forint értékben. Ezáltal 25 szociális bérlakást újítanak meg, a Tóth István park és a Szalézi-sétány kialakításával szebb lesz a zöld övezet. Az iskolásoknak új buszöblöt alakítanak ki a Brenner körúton, ezen kívül pedig mind a járdákat, mind az utat rendbe teszik a Szigligeti Ede utcában. Egyházi beruházásokat is érint, hiszen az Evangélikus Egyházközség közösségi tere is megszépül, valamint a Szalézi templom lépcsőjét akadály mentesítik és rekonstruálják- mondta el Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője. 

Illés Károly alpolgármester hozzátette, a munkálatok 2019 tavaszáig tartanak majd, de a közlekedésben nem okoz majd nagyobb fennakadást. Ehhez a fejlesztési ütemhez kapcsolódik egy együttműködést segítő program is, amivel a környéken élők társadalomba való beilleszkedést segítenék. 

Gregersen-Labossa György, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lelkésze elmondta, hogy szeretné ha a hamarosan megújuló tematikus udvar mindenki számára kedvelt hely lenne.

Lakófunkciót erősítő tevékenység: szociális bérlakások felújítása, komfortosítása, energiahatékonyság javítással egybekötve.

Fejlesztési helyszínek:

Szombathely, Szabadságharcos u. 4. (12 darab lakás)

Szombathely, Óperint u. 15. (4 darab lakás)

Szombathely, Óperint u. 17. (4 darab lakás)

Szombathely, Körmendi út 5. (5 darab lakás)

Köztér, közpark és útfelújítások:

Alsóhegyi út - Nagyvárad u. - Brenner T. krt. által határolt Tóth István közpark, játszótér bővítése, fejlesztése
Szalézi tér sétányának felújítása, a Jáki út – Jászi Oszkár utca által határolt köztér zöldfelületének megújítása
Buszöböl kialakítása - Brenner Tóbiás körút, Brenner János Általános Iskola és Gimnázium előtt
Szigligeti Ede utca, Táncsics M. u. – Brenner Tóbiás krt. közötti szakaszának teljes felújítása
Nárai u. 1. sz. alatti ingatlan felújításaSzombathelyi Evangélikus Egyházközség

Kápolna épületének közösségi célú felújítása:

A kápolna épülete korábban is közösségi térként működött, de jelenleg felújításra szorul. A korszerűtlen nyílászárók cseréje elengedhetetlen. A parketta a közösségi funkciók miatti megnövekedett terhelés miatt, ill. a több évtizeddel ezelőtti technológiai lehetőségek miatt is cserére szorul. Az ingatlan fejlesztése során szükséges az elavult világítástechnikai rendszer korszerűsítése.

Szent Kvirin Szalézi Plébánia

Szalézi templom lépcsőjének felújítása, akadálymentesítése: A templom elő lépcső szerkezete az idők folyamán tönkrement. A helyszíni vizsgálatok alapján megállapításra került, hogy a lépcső előre gyártott műkő fokai szétfagytak, a szerkezeti vastagságok egyes helyeken már kritikusan elvékonyodtak. A beton és betonacél korrózió olyan mértékűvé vált, hogy a lépcsőt rövid időn belül le kell zárni a forgalom elől.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére