Szombathelyen rendezték a kick-box Magyar Bajnoki Döntőt

frisss • 2019. szeptember 17., kedd •
A Controll Se szervezésében szeptember 14-én, az ELTE–Savaria Egyetemi Központ Sportcsarnokában került sor a 2019. évi Felnőtt és Master Class Light-contact és Kick-light Magyar Bajnoki Döntőre.
Szombathelyen rendezték a kick-box Magyar Bajnoki Döntőt

A döntőre súlycsoportonként a raglista első négy helyezett sportolói kaphattak csak meghívást, akik az év elején meghatározott pontszerző versenyeken indultak és szereztek értékes helyezéseket. A verseny főszervezője a Controll SE elnöke, Koszogovits Mihály volt.

Szmolek Emánuel - aki 2017 óta felnőtt válogatott - a light-contact bajnoki cím megvédéséért érkezett a döntőre. A -79kg fináléjában a budapesti Virág Andrással szoros, ám egyértelmű mérkőzésen győzött és szerzett aranyat. Kick-lightban -84 kg-ban junior válogatott kortársával mérkőzött és ezúttal kick-lightban is sikerült nyernie, válogatott lett.

Takács Viktória -70 kg kick-light döntőben Romero Aliciával mérkőzött, akit taktikus bunyóval sikerült maga mögé utasítania, így megszerezte második felnőtt bajnoki címét. Viktória 65 kg light-contactban nem tudott magyar bajnoki címet szerezni, mivel ellenfelei betegség és egyéb okok miatt visszaléptek az indulástól. Magyar bajnoki címtől ugyan elesett, de a válogatottba kerülés jogosultságát megszerezte.

Pintér Bálint a kung-fu szakosztály versenyzője 84 kg light-contactban 2., kick-lightban 3. helyezésig jutott.

Dancsó Zoltán 30. magyar bajnoki címét szerezte meg szülővárosában, ezúttal master class -94 kg-os súlycsoportban light-contactban sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. 

Eredmények:

Takács Viktória -70 kg kick-light 1., -65 kg light jogosultság

Szmolek Emánuel -79 kg light 1., -84 kg kick-light 1.

Pintér Bálint -84 kg light 2., -84 kg kick-light 3.

Dancsó Zoltán Masters -94 kg light 1.

 

Az év hátralévő részében a válogatottak az október 19-27-ig Szarajevóban megrendezésre kerülő light-contact világbajnokságra készülnek, ezt követően november 23-tól december 1-ig Antalyaban kick-light világbajnokságon vesznek részt.

Dancsó Zoltán októberben, versenyzőként és szakágvezetőként utazik a szarajevói vb-re, míg novemberben az utóbbi minőségében vesz részt az antalyai vb-n.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére