Járműipari és mechatronikai projekt indul Vas megyében

vkriszti-mti • 2015. február 17., kedd •
Több mint 1,8 milliárd forintos összköltségű versenyképességi projekt indul Vas és Zala megyében, a járműipari, gépipari és mechatronikai projekt a vállalatok és a felsőoktatás fejlődését egyaránt segíti - közölte Zalaegerszeg polgármestere és a térség országgyűlési képviselője közös közleményében hétfőn az MTI-vel.
Járműipari és mechatronikai projekt indul Vas megyében

Balaicz Zoltán és Vigh László felidézte, hogy a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot (NYPJMK) a kormány 2012 végén kiemelt járműipari központtá nyilvánította. A most induló 1,819 milliárd forint összköltségvetésű projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 1,646 milliárd forint központi támogatás segítségével valósul meg, a támogatási szerződést a napokban írták alá.

A program célja a stratégiai ipari ágazatok gyártási technológiáihoz és termékeihez kapcsolódó kutatás-fejlesztési feladatok, háttérkutatások megvalósítása. Végrehajtására hazai, illetve multinacionális gyártóvállalatok, valamint országosan és nemzetközileg elismert egyetemek, kutatószervezetek közreműködésével kerül sor. 

A két és féléves projekt keretében a Nyugat-magyarországi Egyetem Zalaegerszegi Műszaki Képzési és Kutatási Központjában több mint 250 millió forint értékű eszközfejlesztés valósul meg. A járműipari, gépipari és mechatronikai célokat szolgáló kutatás-fejlesztési és innovációs eszközök az országban elsőként létrehozott Zalaegerszegi Duális Képző és Innovációs Központ munkáját fogják segíteni. A konkrét zalaegerszegi kutatási és fejlesztési munkákra, az oktatók és a kutatók tevékenységére 200 millió forintos keretet irányoz elő a nyertes pályázat.

A közlemény emlékeztet rá, hogy a NYPJMK konzorciumi vezetője az Opel Magyarország Kft., tagja Szombathelyről az iQor Global Services Hungary Kft. és a Delphi Hungary Kft., Zalaegerszegről a Pylon-94 Kft., a 3B Hungária Kft. és az Europtec Kft., továbbá a Nyugat-magyarországi Egyetem Zalaegerszegi Műszaki Képzési és Kutatási Központja, a Széchenyi István Egyetem, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete.

közösség

további frisss

lap tetejére