Ilyen volt a Mosolykoncert a Fő téren

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke, Tóth Arnold • 2015. december 18., péntek •
A Mosolymaratonhoz kapcsolódó Mosolykoncerten a Tom Kondor Band, Esto, Holdosi Attila és barátai, valamint a Zaporozsec ragadtak mikrofont, és toltak energiát a hideg decemberi estébe.
Ilyen volt a Mosolykoncert a Fő téren

Bevalljuk, mi is jócsakán átfagytunk ebben a decemberi hidegben, ahol mintegy két órán keresztül az adakozás jegyében jótékonysági koncertet adott négy helyi előadó/banda.

Közben a színpad mellett Meggyesi Gábor, Farkas Beni és Schubert Krisztián kollégáink várták az adományokat, amellyel az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatjuk. Ma reggel indult a 30 órás élő adásunk, ahol sztárvendégekkel együtt gyűjtünk azért, hogy beteg gyerekek jobb körülmények között gyógyulhassanak. Péntek délelőtt mi is meglátogattuk a Markusovszky Kórházat, ahol a gyerekeket megleptük pár mosolymacival.

Csúszással ugyan, de a Tom Kondor Band csapott először a húrok közé, akik szinte minden dalukban a közelgő ünnepi hangulatot jelenítették meg. Mikulássapkában, a szokásos, tőlük jól megszokott vehemenciával indították el a Mosolykoncertet.

Aztán jött Esto, aki a hideg ellenére vidámságot hozott. Énekelt, táncolt, a "Valahol egy lány" című dalt pedig mi is vele énekeltük, persze csak a közönség soraiból. Közben a vásárban nézelődők is odatévedtek a Frisss Média standjához, ki-ki gesztenyével, kürtöskaláccsal, forralt borral a kezében.

Aztán Holdosi Attila és barátai, akik őszinte zenélése magával ragadta a közönséget. Akadt, aki a színpad előtt táncolt.

Majd a Zaporozsec uralta a színpadot az érdeklődők nagy örömére. A srácok pedig ismét bebizonyították, hogy jogosan kaptak meghívást jövőre a Picture On Fesztiválra, Ausztriába és igazolták, a november 27-én megjelent első alblumuk rendkívüli sikerét. Egy vérbeli, profi csapat, fiatalos, de egyéni hangvétellel. 

Külön elismérésünk a közönségnek, hogy a csípős hideg ellenére ilyen sokáig kitartottak a Mosolykoncerten. 

Jó kis este volt, adományozókból is akadt szép számmal. Ők pedig egy-egy mosolymacival gyarapíthatták az otthonuk lakóit. A jótékony akcióink ezzen nem áll le, szombat délig várjuk még az adományokat a Frisss szerkesztőségében (Szombathely, Dolgozók útja 1/A, Árkádi, első emelet).

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére