Házi őrizet: mozgásérzékelő kerül Simon Gáborra

MTI-szróbert • 2014. május 12., hétfő •
Megszüntette az előzetes letartóztatását a csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábor volt szocialista képviselőnek, az MSZP egykori alelnökének, és elrendelte házi őrizetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn. A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a volt politikus terhére rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja fennáll, valamint azt, hogy továbbra is indokolt kényszerintézkedés alkalmazása.
Házi őrizet: mozgásérzékelő kerül Simon Gáborra

A törvényszék szerint azonban már nincs szükség az előzetes letartóztatásra, a házi őrizet kellően szolgálja a büntetőeljárás érdekét. A házi őrizet szabályainak megtartását mozgásérzékelővel ellenőrzik.
Mint az a frisss.hu olvasói előtt is közismert, Simon Gáborról februárban derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. A gyanúsítottat március 10-én vették őrizetbe.

Fotó: blikk.hu

közösség

további frisss

lap tetejére