Hatósági szigor és tudatos fogyasztóvá válás

szróbert • 2014. augusztus 29., péntek •
Az államnak hatósági eszközökkel kell segíteni a fogyasztói társadalmat abban, hogy ne kerülhessen veszélyes termék egyetlen ember elé sem – hangzott el a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége által tartott sajtótájékoztatón.
Hatósági szigor és tudatos fogyasztóvá válás

Harangozó Bertalan kormánymegbízott kifejtette, hogy ma mindenekelőtt az egyes ember, tehát a fogyasztó tudatos magatartása, illetve arra nevelése a legfontosabb. 
Mindennapi munkánkban arra kell biztatnia az embereket, hogy fogyasztóként is tudatosan cselekedjenek. Ugyanakkor az állam szerepe is megkerülhetetlen, hiszen segítséget kell, hogy nyújtson, akár hatósági eszközökkel is, a kereskedelmi árucikkeket forgalmazókat pedig arra kell instruálnia, hogy a termékeik ne rejtsenek kockázatot, tehát ne legyenek veszélyesek a felhasználókra - tette hozzá. 
 
A sajtótájékoztatón Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója miután értékelte a hivatal munkáját, hozzátette: Legfontosabb a fogyasztó egészsége és védelme. A 2013-ben készült felmérés szerint leginkább hazánkban érezhetik biztonságban magukat az emberek, ebben pedig a fogyasztóvédelem összes dolgozójának óriási szerepe van. A pozitív listára azok keülhettek fel, akiknél minden ellenőrzésen rendben találtuk a mutatókat. Hazánkban 2306 vállalkozás ilyen található, ebből 77 vasi. Ezek a vállalkozások bekerültek a védett rendszerbe, mentesülhetnek az átfogó ellenőrzés alól. Legfontosabb célunk a hatósági szigor betartása és a tudatos fogyasztóvá válás segítése. 
 
Dr. Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ (EFK) igazgatója elmondta, hogy az EFK a magyar fogyasztóknak nyújt a határon túli esetekben jogi segítséget. 
Az aktív promóciós tevékenységnek köszönhetően egyre többen fordulnak hozzánk. Nekünk nincsenek megyei szervezeteink, ezért az NFH megyei szervezetével is jó kapcsolatokat ápolunk. Nagyon sok fogyasztó szerzett tudomást általuk, rólunk. A vasi fogyasztók is biztonságban lehetnek, hiszen az általunk biztosított fórum ezt támogatja - emelte ki. 
 
Szilágyi Ildikó, a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője a nyári idegenforgalmi ellenőrzések tapasztalatairól számolt be. 
28 témakörben 429 ellenőrzést hajtottunk végre, sajnos 228 esetben kifogást találtunk. Az idegenforgalmi szezonban lefolytatott 56 ellenőrzés során 40 esetben emeltünk kifogást. Vendéglátóegységek esetében is 40%-so volt a kifogásolható arány, a taxizás esetében A magas kifogásolási arány ellenére csekély súlyúak voltak a cselekmények. A szankció után a vállalkozások kijavították a hibákat - tette hozzá Szilágyi Ildikó.
A megyei felügyelőség vezetője a furcsaságok között említette meg a termékértékesítő automaták, így többek mellett az áramütés-veszélyes vasalók üzembe állítását. 
A hétvégi karnevál során egyedi kamerák lámpafoglalata már ránézésre is veszélyes volt - fűzte hozzá. 
  
Ezt követően elismerést adott a kormánymegbízott és az NFH főigazgatója. A 77 vasi vállalkozás közül hatan, a Sipos Autóház, a Piramis Kft., a Gasztro Csillag Kft., Horváth József vállalkozó (Fortuna Espresso), az Eredics Gumiszerviz (Csepreg), valamint a Papas-Kebab Kft. képviselője a helyszínen vehetett át tanúsítványt kiváló teljesítményéért és kiváló termékeiért.   

 

közösség

további frisss

lap tetejére