Diákcsere-program határok nélkül

szróbert-HCs • 2014. október 19., vasárnap •
A Határtalanul diákcsere-program keretében kétszer öt tartalmas napot töltöttek el diákjaink Rimaszombaton, illetve vendégeink Szombathelyen - tudta meg honlapunk Séfelné Horváth Ilona tanárnőtől. A projektvezető azt is elmondta a frisss.hu-nak, hogy bíznak a program folytatásában és legközelebb a Délvidékre látogatnának el. A hétvégi projektzáró eseményen felavatták a Határtalan névre keresztelt tantermet és megtekintették a magyarsághidakkal elkészült terepasztalt is.
Diákcsere-program határok nélkül

A hidak jelképes kapocsként szerepelnek a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló terepasztalon az elszakított országrészek és az anyaország között - hangzott el az ünnepi eseményen, ahol a szombathelyi diákok mellett a rimaszombati tanulók és tanáraik is jelen voltak. 
A projekt célja az volt, hogy akkor se szűnjön meg a kapcsolat, ha már a vendégek elutaztak. A kapcsolatot ezt követően e-mail-ben, levélben és közösségi oldalakon ápolják. 
A rimaszombati látogatásról tudni érdemes, hogy szeptember 23-án Bodó Judit és Kánya Béla kollégák kíséretében 27 tanulóval indultak a Felvidékre, a Határtalanul program keretében. A pályázati munkában, melynek második nagy szakasza októberben a Puskás Tivadar Szakképző Iskolában folytatódott,  a 2/10/D osztály tanulói vettek részt.
Az utazás első napján megtekintették a füleki várat, melyről már a felkészítő foglalkozásokon is hallottak a diákok, megnézték a várban található múzeumot is.
A kora esti órákban találkoztak a vendéglátókkal Rimaszombatban, a partneriskolánál, a rimaszombati Egyesített Szakképző Iskolánál, ahol szeretettel fogadtak őket, szívesen vettek részt a pályázati programelemek megvalósításában.
Másnap kirándulásra indultak, Gömör vármegye nevezetességeivel ismerkedtek. Jártak a betléri kastélyban, megnézték Rozsnyó városának híres főterét, jártak a cseppkőbarlangban, megnézték a pelsőci és a csetneki műemlék templomokat. A következő napokban megismerhették egy prezentáció segítségével az iskola képzési struktúráját, majd megnézték az iskola épületét, szaktantermeit, benézhettek tanórákra, látogatást tettek az iskola tanműhelyében.
A pályázati anyagban szereplő közös projekttermék elkészítéséhez az első lépéseket a rimaszombati diákokkal együtt a tervezéssel tették meg: Kánya Béla tanár úr hidakról szóló előadása után hidakat terveztünk, a tanulók több változatot is lerajzoltak. A rajzok alapján kiválasztották, mely hidak készülnek el a terepasztal részeként. A hidak jelképes kapocsként szerepelnek a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló terepasztalon az elszakított országrészek és az anyaország között.
Közösen végezték a parkosítási munkát az iskola udvarán. Kitisztítottak egy régebbi nagy virágágyás területét, virághagymákat, a füves területen pedig japánfüvet és egy fenyőfát ültettek. A fenyőfára nemzetiszín szalagot kötöttek, az összetartozás jeleként.
A fiúk nagy örömmel fogadták a közös sportprogramot. Két-két csapattal rendeztek focibajnokságot, melynek első és negyedik helyét szerezték meg a szombathelyi tanulók. Másnap visszavágót játszottak, melyet szintén a vasi fiúk nyertek meg. 
Hazafelé túráztak még egyet: felmentek a somoskői várhoz, ahonnan nagyon szép kilátásban volt részük.
A tartalmas 5 nap után minden tanuló sok szép élménnyel gazdagodva térhetett haza, ezt követően, október közepén kerülhetett sor a rimaszombati vendégek szombathelyi cserelátogatására. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére