Családbarát stratégiával sokat tehet egy cég a stabilitásért

frisss, csaladhalo.hu • 2019. május 30., csütörtök •
A Savaria Család és KarrierPONT Kossuth Lajos utcai irodájában több kiadvány is elérhető a témában, a szakemberek pedig minden kérdésre válaszolnak.
Családbarát stratégiával sokat tehet egy cég a stabilitásért

2017-ben a Vas Megyei Önkormányzat az országos kiíráson már sikerrel pályázott a Családbarát Munkahely díjra, és elnyerte az elismerést. Ehhez nagyban hozzájárult például az, hogy a kisgyermekes édesanyák számára évente öt napon biztosított a lehetőség az otthoni munkavégzésre. Az éves rendes szabadságokat jellemzően mindenki akkor veheti ki, amikor arra igényt tart – az önkormányzat nem él a munkáltatói szabadság kiadás jogával. A munka kezdésének és a befejezésének időpontja egészséges keretek között rugalmas, azért, hogy minden szülő el tudja vinni, illetve hozni a gyermeket az óvodából. Több olyan dolgozó tudott így 3 gyermek megszületése után is visszatérni korábbi munkaköréhez, mert a családbarát megközelítésnek köszönhetően mindkét fél számára elfogadható kompromisszumokat sikerült kötni a feladatellátásban.

A rugalmas vagy mobil munkaidő a munkavállaló és a munkáltató közt egy megállapodás arról, hogy a munkaórák felosztásánál mindkét fél érdekeit figyelembe veszik. Létezhetnek úgynevezett törzsidők, amikor a munkavállalónak mindenképpen a munkahelyén kell tartózkodnia, de azon túl a munka kezdésének és befejezésének időpontja alkalmazkodik a munkavállaló egyéb kötelezettségeihez vagy tevékenységeihez.

Világszerte egyre több munkavállaló dolgozik részmunkaidőben, illetve használja ki a távmunka-végzés lehetőségét. Elsősorban nők és azon belül is leginkább a kisgyermekes anyák keresik ezeket a lehetőségeket, de növekszik az ilyen munkát végző férfiak száma is.

A munkavégzésnek ez a formája gyakran rosszul fizetett és alacsony presztízsű. Sokan azt hiszik, hogy az ilyen munkavállaló kevésbé elkötelezett a munkáltatója iránt, pedig valójában az atipikus munkát végzők még hatékonyabbak is lehetnek. Munkaidejük igazítható a csúcsidőszakokhoz, és a rövidebb munkaidő alatt nagyobb erőbefektetéssel végzik munkájukat. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos egy paradigma-váltás.

Hazánkban jellemzően nem feladat, hanem időközpontú feladatellátás történik. Egy bolti eladó esetében érthető, hiszen a nyitva tartáshoz kell igazodni. Ám sok esetben a kirótt feladatok végeztével egyfajta „büntetésként” újabb feladatokkal terhelik a hatékony dolgozókat. Ezek a munkavállalók, ha ilyen esetben előbb hazamehetnének a családjukhoz lojalitással reagálnának, ám ha tovább terhelik őket, kilépés vagy a hatékonyság csökkentése lesz a válaszuk.

Természetesen fontos az atipikus munkavégzés jogi szabályozása és az is, hogy az ilyen munkavégzés tényleges választási lehetőséget biztosítson, ne kényszer hatására jöjjön létre és ne a férfiak és nők közti egyenlőtlen esélyeket erősítse.

Gyorsan fejlődő és egyre változó világunkban kiemelten fontos szerepet kap a foglalkoztatottak képzése. Minden hosszú távon gondolkodó munkáltató fontos szempontnak tekinti a dolgozók ismereteinek aktualizálását, hiszen a versenyképesség szempontjából ezek kiemelten fontosak. A gyermekvállalás és gyermekgondozás ideje alatt különleges lehetőségek kínálkozik a szaktudás bővítésére. A munkáltató és a munkavállaló szempontjainak szerencsés összeillesztésével támogatott képzések igénybevételére is lehetőség van.

Egyszerűen megszervezhetők, és feltétlenül hatásosak azok a rendezvények, amelyek a munkavállalók egész családjának szólnak. Lehetőség nyílik ilyen alkalmakkor a kötetlen együttlétre, egymás jobb megismerésére és ezáltal a vállalaton belüli kohézió és az elköteleződés növelésére is.

A dolgozók munkavégzésének elengedhetetlen feltétele a gyermekek óvodai vagy bölcsődei gondozása. Előfordulhat, hogy a vállalat maga tart fenn gyermekintézményt, vagy járul hozzá a működési költségekhez, megkönnyítve ezáltal a gyermekek napközbeni elhelyezését.

A munkavállalói juttatások egész tárháza áll a cégek rendelkezésére, ha családbarát megközelítésben gondolkodnak. Az iskolakezdési támogatástól kezdve a bölcsődei hozzájáruláson át a Mikulás-csomagokig széles a paletta.

közösség

további frisss

lap tetejére