Az új vezetőedző érkezése óta szárnyal a Swietelsky-Haladás VSE

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 02., csütörtök •
A futsal vasi szerelmeseinek megérte böjtölni, mert Turzó József irányításával karnyújtásnyira van a felsőházi rájátszás.
Az új vezetőedző érkezése óta szárnyal a Swietelsky-Haladás VSE

Még a legelvakultabb teremlabdarúgásért rajongó sem reménykedett túlzottan, amikor Turzó Józsefet nevezték ki a kispadra a Swietelsky-Haladás VSE vezetői. A Berettyóújfalu egykori játékosa, majd szakvezetője kisebb csodát tett a szombathelyiekkel.

A kiesés réme fenyegette sokáig a zöld-fehérek együttesét, de Turzó József, majd Németh Péter érkezésével valami megváltozott. Elkezdtek hinni a játékosok, és ezzel egy sikertörténet vette kezdetét.

Néhány hete még csak arról beszélgettünk, hogy milyen terveket szeretnél megvalósítani. Ki gondolta akkor, hogy most már Magyar Kupa ezüstérem tulajdonosaként köszönhetlek. Mesésen alakulnak a dolgok, te is így gondolod?

Nem kell ezt túlmisztifikálni, egyszerűen azt tesszük, amit kell. Keményen készülünk minden egyes mérkőzésre és persze kellettek a nyögvenyelős sikerek is az elején, hogy a fiúk elkezdjenek hinni önmagukban.

Úgy fest, hogy nagyon jó úton jártok. Odaérhet a Haladás a felsőházi rájátszásba?

Ezért dolgozunk. Bizonyára nem ezt a választ vártad, de a nagy menetelésünk dacára még mindig nem biztosítottuk be a helyünket. Épp ezért mindig csak egyetlen, a soron következő mérkőzésre készülünk. A Göcsej és a Nyírgyulaj is befoghat még minket, ezért szükségünk van minden egyes pontra.

A játékosoknak mennyire volt nehéz átállni az új szakvezető által elvárt taktikai rendszerre?

Véleményem szerint nem volt ezzel gondjuk. Látszott az is, hogy nem felejtettek el focizni a fiúk, elvégre kétszer is bronzérmesek voltak. Ezért bosszantó, ha nem jön ki a lépés az elején, mert az egész szezont meg tudja határozni.

Pedig minden tudásra szükségetek lesz, hiszen Zalaegerszegre kell utaznotok a következő fordulóban.

Közvetlen riválisról van szó, akik ráadásul nagyon szervezetten védekeznek és életveszélyes kontrákat vezetnek. Több nagynevű csapatot is megleptek már, nem szeretnénk az ő példájukat követni. Az Aramis elleni találkozó első félidejében mutatott játékkal lehet keresnivalónk a Göcsej otthonában is. A lényeg, hogy mi szerezzük az első gólt.

Mely csapatrészben erős a Haladás?

Nem panaszkodhatunk, de ha egy szekciót kellene kiemelni, akkor a támadósort nevezném meg. Remek a csapategység, de a helyzet kihasználás korábban még nem volt jó.

Említetted, hogy új otthonra szeretnél lelni városunkban. Eddig hogy érzed magad a vasi megyeszékhelyen?

Nem akarom elkiabálni a dolgokat, de úgy érzem, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam, hogy váltottam és elfogadtam a Haladás felkérését.

közösség

további frisss

lap tetejére