Segítség, betegség! – Tudja meg az okát!

JZS • 2012. október 19., péntek •
Érezte már azt, hogy a betegség mindig a legrosszabbkor jön? Persze, mindig rosszkor jön, de általában más stresszhelyzet is kapcsolódik hozzá. Most összegyűjtöttük a leggyakoribb, és legjellemzőbb egészségügyi gócokat, melyek hátterében az esetek túlnyomó többségében valamilyen lelki probléma áll. A szkeptikus olvasókat ezúttal is megnyugtatjuk: manapság egyre több klinikai vizsgálat támasztja alá a betegségek lelki okait. Úgyhogy érdemes elolvasni, és átgondolkodni.

A betegség a lélek jelzése. Arra hívja fel figyelmünket, hogy valami nincs teljesen rendben. Érdemes ezért odafigyelni rá. Szerencsések vagyunk, mert a magyar eléggé beszédes ahhoz, hogy megértsük, és könnyedén átlássuk a dolgokat. Az egészség szó is épp ilyen. Ha test, lélek és szellem összhangban van, és így egységes, akkor jön létre az az állapot, amit „egész-ség” ként ismerünk. És jellemzően csak akkor tartjuk nagyra, mikor megrendül. A betegség nem egyik pillanatról a másikra érkezik, mindig vannak intő jelek. Ha ezekre odafigyelünk, és rendezzük gondolatainkat, érzéseinket, akkor megelőzhető a nagyobb baj!

Nem mindegy, hogy bal vagy jobb

Kezdjük azzal, hogy a baloldal, és a jobboldal már önmagában eléggé beszédes. Ha mindig a jobb lábát, jobb kezét éri sérülés, netán mindig a jobb oldalon fáj a feje, vagy épp fordítva, a baloldalon, akkor is érdemes elgondolkodni.

A baloldal a nőkkel való kapcsolatunkat, és a múltat jelképezi. Az anyánkkal, barátnőkkel, lánytestvérrel kapcsolatos konfliktust jelez. Illetve, nők esetében a nőiesség megélésével, míg férfiaknál az ellenkező nemmel kapcsolatos párkapcsolati, vagy más problémára utal. A szívünk is a baloldalon található, épp ezért a – sokszor titkolt, és tudatalatti - érzelmeinkről árulkodik. A jobboldal épp ennek az ellenkezője, a jövővel, és a férfiakkal kapcsolatos konfliktust rejt a háttérben, és a ráció, és ésszerűség kifejezője.

Nem lát, nem hall, nem beszél

A könnyebb megértés érdekében általában elmondható, hogy a fül, a szem, és a száj panaszai azt jelzik, hogy valamit nem akarunk meghallani, meglátni, vagy kimondani. A folyamatos torok, vagy fülgyulladás ezt jelzi nekünk. Ilyenkor célszerű elgondolkodni azon, hogy vajon életünk mely területén dugjuk homokba a fejünk. Mik azok a dolgok, melyeket nem mondunk ki. A torok, és gége jelzéseire azért is érdemes odafigyelni, mert ha nem kezeljük időben, pajzsmirigy-rendellenességgé fajulhat!

Porcikáról porcikára

Ha a lábát fájlalja, akár oly módon, hogy akadályozza a mozgásban is, az arra utal, hogy nem akar, vagy nem tud továbblépni élete valamely területén. A comb panaszai arra utalnak, hogy nem akar elengedni egy gyermekkorból hozott sérelmet.

A migrénes fejfájás pedig a vágyak beteljesületlenségére utal: szexuális téren éppúgy, mint a karrierben. A nyak a fej irányítója, ha gyakran fájlaljuk, nem biztos, hogy a párna tehet róla. Könnyen lehet, hogy nem jó irányba fókuszálunk. Célszerű ilyenkor felülkerekedni a mindennapi taposómalmon, és kicsit körülnézni, másfelé terelni gondolatainkat, és energiánkat – érdemes új szemszögből megközelíteni a történéseket.

A hát, a váll egyértelműen az anyagiakra utal. A felelősség hordozója. Ha megkéri valamelyik hozzátartozóját, hogy masszírozza meg este ezt a testtájékot, jobban fog majd az agya. A görcsös akarás, és a megélhetés miatti aggodalom a megoldásokat is távol tartja.

Ezek után az talán már teljesen egyértelmű, hogy a hölgyeknél a nőgyógyászati, és a férfiaknál az urológiai panaszok a szexualitással, és a nemi szerepekkel állnak összefüggésben, illetve azzal kapcsolatban valamilyen vélt vagy valós stresszhelyzettel.

A gyomor panaszai azt jelzik, hogy valamilyen történést, és az azzal járó következményeket nem tudjuk megemészteni.

Be van gyulladva?

Manapság is gyakran mondjuk, arra, ha valaki fél, hogy be van gyulladva. A fent leírtak alapján már szépen összeállhat a kép: ha a torkunk van begyulladva az arra utal, hogy nem merünk kimondani valamit, és így tovább.

Mikor náthásak vagyunk, mindig azt mondjuk: állj, ne gyere közel, nehogy megfertőzzelek. Pedig alapvetően csak nekünk van szükségünk egy kis egyedüllétre. Mennyivel jobb lenne idejében észlelni a dolgot. Nátha nélkül is szánhatunk magunkra időről-időre egy-egy napot, vagy estét – amennyi jól esik.

Nézzünk magunkba, nehogy baj legyen!

A betegség egy kiváló jelzés a lélektől, hogy valami nem stimmel. Figyeljünk rá! Kell hozzá egy nagy adag bátorság, hiszen szembesülni a gyengeségeinkkel, és a régről hozott sérelmekkel sosem jó. De elkerülhetetlen!

Az energiák testünkben fentről lefelé, és lentről felfelé szabadon áramlanak, ha egészségesek vagyunk. Ám ha valamilyen betegség felüti a fejét, ez az áramlás megakad, ebből fakadnak a panaszok. A gyógyszerek csak tüneti kezelést nyújtanak, míg a baj belülről fakad. Így, ha az ágyat nyomjuk érdemes egy kicsit elgondolkodni azon is, hogy mi vezetett oda. Meglepő dolgokat tapasztalhatunk! Ha tanácstalan, meditáljon, és vesse papírra gondolatait – pár perc az egész, és igazán könnyű feladat!

közösség

további frisss

lap tetejére