Süt a Nap: vetik már a tavaszi árpát és a napraforgót Vas megyében

MTI • 2013. április 15., hétfő •
Teljes kapacitással folynak a mezőgazdasági munkák Vas megyében, az árpa és a napraforgó vetése is megkezdődött - mondta Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője hétfőn az MTI-nek.
Süt a Nap: vetik már a tavaszi árpát és a napraforgót Vas megyében

Fotó: sunflower.blogolj.net

Az időjárás viszontagságai, a lehullott nagy mennyiségű csapadék és a földeket elárasztó belvíz miatt egy hónapos késében vannak a tavaszi munkák. Bár áprilisban már viszonylag késő elvetni a tavaszi árpát, de 1980-ban is hasonló körülmények között, a hónap második felében került földbe a mag és megfelelő volt a hozam, ezért az idén is ebben bíznak, és folytatják a vetést - mondta Lukács Zoltán. A VMKFI mezőgazdasági főfelügyelője hozzáfűzte: a tervezettnél valószínűleg 15-20 százalékkal lesz kevesebb a tavaszi árpa. A tervek szerint 7400 hektáron nevelték volna a növényt, de mindeddig csak 4500 hektáron sikerült elvetni a magot. A kiesett területekre kukorica, szója esetleg napraforgó kerül majd. Az olajos növény vetése 160 hektárnyi területen már elkezdődött, a tervek szerint 7 ezer hektár lesz a vetésterület.

A szkember szólt arról is, hogy Vas megyében a 65 400 hektár tavaszi vetésterületből jelenleg 2 ezer hektárnyi az átnedvesedett, belvízzel elöntött terület. A megye északnyugati részén, ahol a csapadékosabb időben nagyobb hozamot tudnak elérni, viszont már befejeződött a tavaszi vetés. Lukács Zoltán elmondta: az őszi kalászosok fejtrágyázását már elvégezték, de gyomirtásra a felázott talajon nem kerülhetett sor. A munkát késleltetik a gazdák, mert a mezőgazdasági gépek még mindig nagy kárt tennének a növényekben, ezért inkább megvárják, míg a gyomirtó berendezéseket elbírja a talaj.

Az őszi vetésű, 20 ezer hektárnyi repce növényvédelme is hátravan még és a fejtrágyázása is csak 70 százalékban valósult meg. A repcéknél okoz leginkább gondot, hogy a március közepén földekre juttatott fejtrágya nem a gazdák szándéka szerint fog hasznosulni, mert a kiszórt műtrágyát a szél elfújta, a víz elsodorta a területről. A gabonafélék a 10-14 napos elöntést át tudták vészelni, az árvíz és a belvíz miatt viszonylag kis területen kell tartani az őszi növények kipusztulásától Vas megyében. A búzánál 450-500 hektárnyi, a repcénél pedig 460-480 hektárnyi az a terület, ahol még kérdéses, hogy megmarad-e a növényállomány.

A múlt ősszel 38 ezer hektár búzát, 20 ezer hektár repcét 7,8 hektár árpát és 3,8 ezer hektár tritikálét vetettek el Vas megyében.

közösség

további frisss

lap tetejére