Végnapjait éli Merkel pártja?

MTI, politico.eu • 2018. augusztus 08., szerda •
Történelmi mélypontra csökkent a kereszténydemokrata pártok népszerűsége Németországban.
Végnapjait éli Merkel pártja?

A közszolgálati televízió megrendelésére készített közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a CDU és CSU pártszövetség csak 29 százalékot érne el egy most vasárnap megtartandó választáson. Míg a kormánypártok történelmi zuhanásban, addig a bevándorlás ellenes AfD történelmi szárnyalásban van, ugyanis most először ért el 17 százalékos támogatottságot. Ez azt is jelenti, hogy „záródik az olló” az AfD és a szociáldemokraták között, a különbség ugyanis már csak egy százalékpont, egyelőre még az SPD javára. Politológusok szerint a német helyzetet jelenleg a kilátástalanság jellemzi, a német polgárok ugyanis nem látják, hogyan javulhatna a helyzetük. Az egyik legsúlyosabb probléma továbbra is a migráció, amely mind anyagilag, mind pedig társadalmilag megterheli az országot, illetve a legutóbbi felmérések alapján az is kiderült, egy átlag német állampolgár sokkal rosszabbul él, mint négy évvel ezelőtt.

közösség

további frisss

lap tetejére