The Gamers' Garage: Játék, amit komolyan kell venni

Haitzmann Ágnes • 2023. december 06., szerda •
Befogadta-e a sportvilág a videojátékokat? Kell-e edzenie egy e-sport-versenyzőnek? Van-e ebben karrierlehetőség? Halmos Mátéval, az eSport Szombathely Sportegyesület alapító elnökével ezekről is beszélgettünk a Metro áruház parkolójában most megnyílt The Gamers' Garage-ben, ahol nemcsak versenyezni, hanem például szülinapozni is lehet.
The Gamers' Garage: Játék, amit komolyan kell venni

Amikor az egyesületet megalapítottuk 2018-ban, már akkor elterveztük, hogy létrehozunk egy közösségi teret. Ennek az elmúlt évek nem kedveztek, de idén sikerült. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, jártuk az országot és a világot, hasonló helyekből inspirálódtunk. Bízom benne, hogy mindenki örömét leli majd benne, és élményekkel gazdagodik nálunk, a The Gamers' Garage-ben.

Mit találunk itt?

Ez egy 105 négyzetméteres terület, szerettünk volna minden platformot bemutatni kicsiben. Van 5 darab gamer gépünk, ezeken egy komplett csapat tud egyszerre játszani, hiszen általában 5 az 5 ellen folyik a küzdelem. Jól felszerelt gépekről és 240 Hz-es monitorokról van szó. Van 2 db szimulátorszékünk, amelyek a PlayStation 5-re vannak bekötve, itt egymás mellett tudnak versenyezni az autós játékok szerelmesei. A konzolkanapénk U alakú, ahol kisebb csapatok, családok játszhatnak FIFA-t, ehhez van magyarul beszélő szoftverünk is. Konzolból elérhető a Nintendo, a PlayStation és az Xbox is.

Működik 2 VR-állványunk is, ebből a régióban nincs túl sok!

A virtuális szemüveg egy virtuális térbe repít minket 360 fokban, miközben a valós környezetet nem látjuk. Kábelmentes szemüvegeket használunk, és fontos tudni, hogy a szemüvegben megrajzolt keretek mentén építettünk egy fizikális keretet is, ami arra szolgál, hogy senki ne sérüljön meg, és el tudjuk választani a játékosokat. Itt egy monitoron ki is tudjuk vetíteni, hogy az adott játékos mit lát.

Nyitott a klub, vagy csak versenyzőknek készült?

A The Gamers' Garage egyrészt az egyesület központja lett

- ezáltal a tagok számára edzés- és versenyzési lehetőséget biztosít - , másrészt pedig azokra is gondoltunk, akik alkalmi jelleggel bejönnének, kipróbálnának egy-két játékot, eszközt. A helyszín egyébként megfelel arra is, hogy céges és családi rendezvényeket szervezzünk, legyen szó csapatépítőről vagy születésnapról.

Hányan versenyeznek az egyesület színeiben? Bővülhet ez a kör az új közösségi teretek által?

Nagyságrendileg 50 és 100 között volt azok száma az elmúlt öt évben, akikkel versenyszerűen tudtunk foglalkozni - versenyzőként, edzőként, elemzőként, vagy akár pszichológusként.

Bízom benne, hogy a közösségi tér megnyitása a taglétszámunkra is jó hatással lesz.

Hol tart Szombathelyen vagy az országban az e-sport kultúrája?

Vannak országok, ahol a miénknél fejlettebb az e-sport-kultúra, de dinamikusan fejlődik itthon is.

A tapasztalatom az volt már évekkel ezelőtt is, hogy rendkívül sokan játszanak Magyarországon videojátékot, azonban az e-sport szervezettsége gyerekcipőben járt.

Nem volt egy olyan szervezet, amely irányt mutatott volna, ez mostanra kezd letisztulni. A mi egyesületünk egy kutatói munka eredménye. Hiszünk abban, hogy a versenyszerű e-sportról is sportszerűen kell gondolkodni, és elvárjuk a versenyjátékosainktól is, hogy edzésre járjanak, és a hagyományos sport értékeit tartsák szem előtt itt is.

Milyen kutatásra gondolsz?

Profi sportoló voltam, de a harmincas éveimben - a karrierem végére gondolva - sportmenedzseri iskolákat végeztem el. E tanulmányaim alatt kutattam többek között a videojátékok versenysportban betöltött szerepét, helyét. Ezután kérvényeztem a Magyar Labdarúgó Szövetségénél, hogy hadd foglalkozzam ezzel behatóbban, majd sporttársakkal, barátokkal kidolgoztuk a továbbiakat.

Mi magunk dobtuk össze a pénzt, az eszközöket, és kitaláltuk a működési formát.

Ki mindenki támogat benneteket, miből tudjátok fenntartani az egyesületet?

Örömteli, hogy magánszemélyek mellett vállalkozások is támogatnak minket, akiknek igyekszünk ezt meghálálni: egy céget is létrehoztunk azért, hogy csapatépítőket szervezhessünk, kitelepüléseken vehessünk részt. A szombathelyi önkormányzat is minden évben támogatja az egyesületet. Országos forrásunk nincs, tagdíjat azonban fizetnünk kell. Mi viszont nem szedünk ilyet a mi tagjainktól.

A hazai sportéleten belül milyen a presztízse ennek a műfajnak? Hogy fogadja a közvélemény az e-sportot?

Ami a személyes tapasztalataimat illeti, mivel sokan ismertek a hagyományos sportból, voltak, akik azzal támadtak, hogy mihez is adom a nevem? Mondván, a videojáték elveszi az időt, rosszat tesz, káros, miért erre buzdítom a gyerekeket a mozgás helyett, röviden tehát: nem annyira elfogadott még. Megjegyzem,

már az egyesület megalapítása előtt is részletes előadási anyaggal rendelkeztünk az e-sport pozitív és negatív hatásairól, rengeteget foglalkozunk ezzel.

Mivel érvelsz a kritikákra?

Összefoglalom, hogy milyen hatások érik a játékost, például a tévhittel szemben nem magányos tevékenységről van szó, online és valódi közösségek alakulnak közben.

A fiatalok megtanulnak angolul, hiszen ezen a nyelven kell kommunikálniuk a játékban. Azok, akik a való életben visszahúzódóak, sokszor az online térben, ahogy megtanulnak angolul, bátrak, közlékenyek lesznek. Játéktípustól is függ persze: a szem-kéz-koordináció és a reflex is fejlődik, működik a multitasking.

Van, akit megnyugtat, kikapcsol, vagy ebben találja meg önmagát, és karriert épít. Sok pozitív hatás van tehát, és oda kell figyelni a lehetséges negatív hatásokra is. Aki napi 24 órából 18-at a gép előtt görnyedve játszik, rossz testtartással, annak ortopéd szakorvosra lesz szüksége, de a szemre is ártalmas lehet egy régi monitor.

Az egyesület éppen emiatt szemész orvossal is kapcsolatban áll, tanácsadásért lehet hozzá fordulni.

Azt gondolom, hogy - miután voltam élsportoló, és láttam - káros is tud lenni a versenysport, az e-sport azonban ennél semmivel sem rosszabb. Karrierlehetőség van benne: ha valaki nem lesz a legjobb versenyző, lehet edző is. Komplett iparág épül erre, számtalan területen kamatoztatható az itt szerzett tapasztalat és tudás.

Mi a helyzet a mozgással?

Mindenki számára fontos természetesen, de vagyük sorra: azt javaslom a videojátékosoknak, hogy határozzanak meg egy célt. Aki a szórakozást keresi, megtalálja úgy is, hogy közben a mindennapi feladatait rendesen ellátja. Aki a közösséget keresi, nálunk talál hasonló embereket, játsszon így. Aki pedig komolyan szeretné űzni az e-sportot, annak a fizikai testmozgásra különösen nagy gondot kell fordítania, ez minden videojátéknál így van. A koncentrációt, az állóképességet fejleszteni kell, hiszen egy hosszabb mérkőzést itt is csak úgy lehet végigjátszani, ha fizikálisan is rendben vagyunk. Egy szimulátorjátékos például közel annyit ül a székben, mint egy igazi Forma-1-es versenyző. Nagyon oda kell figyelni a testmozgásra tehát.

Milyen befektetést igényel egy kezdő részéről ez a sport?

Nehezen körbeírható, el lehet kezdeni kicsiben. Egy komolyabb gép azonban jelentős összeg, el lehet messzire menni ebben. Persze platformtól is függ: vannak számítógépes játékok, VR-állások, VR-eszközökkel, számítógépes hardverekkel, vannak konzolok, és sok minden más.

Ha valaki komolyan veszi, és versenyezni kezd, mi vár rá?

Nemzetközi szinten elképesztően dübörög az e-sport, innen nézve meglepő.

Amerikában a nagyobb játékok népszerűsége akkora, hogy többen nézik, mint bármelyik más sportágat.

A Leauge of Legends videojátékba például a legnépszerűbb gyorsétteremlánc is befektetett oly módon, hogy színháztermeket bérelt ki saját költségén, és árult ezekbe jegyet a döntő megtekintésére. Elképesztő sikere volt. Vagy amikor először volt Fortnite világbajnokság, a győztes tinédzser egymillió dollárt kapott.

Az eSport Szombathely Sportegyesület színeiben milyen versenyeredmények születtek?

Büszkén mondhatom, hogy a mi egyesületünk az egyik legerősebbnek tartott szervezet itthon FIFA játékból, nyilvánvalóan a szívemhez is közel áll a labdarúgás. Ebben kiemelkedő játékosaink voltak és vannak.

Egyes nemzetközi ranglistákon Magyarországról sokáig a legjobbak voltunk, és FIFA-világbajnokságon is képviseltük már hazánkat, második magyarként, Debrecennel együtt.

A laikusok hogyan képzeljék el az edzői munkát?

Attól függ, milyen játékról van szó. A FIFA játékban inkább támogató játékos van, gyakran a versenyzők támogatják egymást. Ez nálunk úgy zajlik, hogy együtt kell edzeniük, van, aki passzolásban erősebb, vagy a stratégiát jobban érti, más ügyesebb a cselekben. Egyes játékokban lehet, hogy pályaismeretre van szükség, vagy cserélni kell a karaktereket, ez már komplexebb. Nem ritka, hogy ilyen esetben az elemző segít kiismerni az ellenfél taktikáját, és kialakítani a versenyző sajátját. Sokkal összetettebb az egész, mint azt a laikusok gondolnák.

Aki nem ért hozzá, az is sejti, hogy ez egy rendkívül gyorsan fejlődő terület. Hogyan tudjátok majd lekövetni az újdonságokat?

Online mindent be tudunk szerezni,

most inkább az információ a legnagyobb hatalom.

Azt kell ugyanis tudni, hogy mit honnan érdemes beszerezni - erre nagyon jó a közösségünk. Segítjük, informáljuk egymást egyesületen belül.

közösség

további frisss

lap tetejére