SZKKA: Gólözön a Rohonci úton

hv • 2023. október 29., vasárnap •
Valóságos gólözönt hozott az SZKKA-SZISE NB I.B-s női kézilabda-mérkőzés szombaton a Haladás Sportkomplexumban. A szépszámú közönség összesen 88 gólt láthatott, de ami a lényeg, ebből közel félszázat Vida Gergő gárdája lőtt, amely így továbbra is pontveszteség nélkül áll a tabella élén.
SZKKA: Gólözön a Rohonci úton

Közel félezren látogattak ki a Haladás Sportkomplexuma, s lehettek tanúi a szombathelyi kézilabdagálának szombaton este. A listavezető SZKKA nyolcadik bajnoki győzelmére ugyan előzetesen is nagy tételben lehetett volna fogadni, de tudjuk, hogy az esélyességet a pályán kell érvényesíteni. Nos, mint a mérkőzés végeredménye bizonyítja, ezzel nem is volt semmi probléma. Kazaiék már az első percektől magabiztosan léptek fel, hamar tudatosították a vendégekben, hogy ezen a napon nincs semmi esélyük.

Ugyan az elején a védekezésbe még becsúsztak hibák, de a kapuban Csatlós Csenge szenzációsan védett. (A meccs végi statisztika szerint 18 védéssel és 45%-os hatékonysággal zárta a mérkőzést.) 15 percnyi játék után 13:7-es állást mutatott az eredményjelző, nem meglepő, hogy Márczy Gábor, a SZISE mestere időt kért. Ám a helyzet ettől nem változott, továbbra is az SZKKA dominált.  Csatlós a folytatásban is szinte bebetonozta az SZKKA kapuját, a túloldalon pedig a gyors és látványos akciók végén futószalagon érkeztek a gólok, így a félidő végére tetemes, 11 gólos szombathelyi vezetéssel (25:149) vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

Miután a meccs gyakorlatilag eldőlt, a második játékrészben csak az volt a kérdés, hogy hány gólig jutnak el Vida mester lányai. Nos, mint a végére kiderült, két gól híján ötvenig! A Pődör-lányok külön gólpárbajt vívtak, ami döntetlennel zárult, mivel Rebeka és Blanka is 9-9 találatig jutott. A második félidőben azért valamennyit lazult a figyelem védekezésben, hiszen a SZISE - Bamba Marha is 35 gólt dobott. Ezen a napon azonban ez is befért, a szurkolók pedig remekül szórakoztak és örülhettek az újabb két bajnoki pontnak. Maradt tehát a hibátlan mérleg, az SZKKA pedig listavezetőként várhatja a folytatást.

NB I.B, 8. forduló 
Haladás Sportkomplexum, 450 néző
Szombathelyi KKA – SZISE-Bamba Marha 48:35 (25:14)

Játékvezetők: Dr.Csuka – Kocsis
Kiállítások: 6 ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/3 ill. 4/8

SZKKA: Csatlós – Kazai 5, Pődör B. 9, Szeberényi 1, Szmolek 3, Kulcsár 4, Pálffy 5 Csere: Christe (k), Pődör R. 9, Dombi 5, Varga N. 3, Balogh P. 1, Horváth A. 3, Böhm, Vezetőedző: Vida Gergő
A SZISE- Bamba Marha legeredményesebb játékosai: Pasqualetti 7, Perák 5

közösség

további frisss

lap tetejére