Szijjártó: minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháborúhoz

• 2023. november 02., csütörtök •
Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Asztanában.
Szijjártó: minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháborúhoz

Európa szempontjából a hidegháború vége óta nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet, mint jelenleg, fegyveres konfliktus dúl a kontinensen, illetve a közvetlen szomszédságában is, eközben pedig a terrorfenyegetettség is egyre súlyosabbá válik – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A tárcavezető arról is beszámolt be, hogy csütörtökön Orbán Viktor kormányfő a kazah elnökkel tárgyal, ezt követően pedig sor kerül a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) következő csúcstalálkozójára, amelynek az utóbbi időszak biztonsági kihívásai miatt különösen nagy a jelentősége. A programon részt vesz az azeri, a török, az üzbég, a türkmén és a kirgiz államfő is - írja a Világgazdaság.

Magyarország a békében érdekelt, a kormány azért is tekinti fontosnak a részvételét a TÁSZ munkájában, mert a türk államok is minden esetben kiállnak a békés rendezés és az eszkalációs kockázatok csökkentése mellett.

Eddig a török elnök volt az egyetlen olyan politikus, aki sikerrel közvetített az ukrán és az orosz fél között a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozásával, de sajnos azóta tovább romlott a helyzet e téren is.

Azt szeretnénk, ha minél előbb béke lenne a szomszédunkban, Ukrajnában, és azt szeretnénk, hogyha sikerülne elkerülni a legrosszabbat, vagyis a helyzet eszkalálódását, vagyis az országok közötti háborút a Közel-Keleten.

A miniszter kitért a magyar-kazah kapcsolatokra is, és rámutatott, hogy idén sikerült előrelépést elérni az energetikai együttműködés területén. 

Tudatta, hogy csütörtökön Petőfi Sándorról neveznek el utcát Asztanában, amely gesztus is mutatja, hogy a kazahok mekkora jelentőséget tulajdonítanak a kétoldalú együttműködésnek.

Forrás: vg.hu
Fotó: Julien Warnand

közösség

további frisss

lap tetejére