Rubik-kocka-világrekordot akart felállítani a tenger mélyén a Titan balesetében meghalt fiatal

MTI • 2023. június 26., hétfő •
Négyezer méter mélyen, a Titanic roncsainál akart Rubik-kocka-világrekordot felállítani az a pakisztáni fiatal, aki apjával és három másik emberrel együtt odaveszett a Titan búvárhajó balesetében.
Rubik-kocka-világrekordot akart felállítani a tenger mélyén a Titan balesetében meghalt fiatal

Ezt írta a fiú anyjára hivatkozva a BBC brit műsorszolgáltató honlapján hétfőn, amit az MTI is közölt.

Christine Dawood a BBC-nek adott interjújában aláhúzta:

fia, Suleman Dawood tehetséges játékos volt, és előre jelentkezett a Guiness Rekordok Könyvébe kísérletével.

Suleman apja, Shahzada kamerát is vitt magával a tenger mélyére, hogy megörökítse a pillanatot.

Az anya elmondta: eredetileg ő kísérte volna férjét a merülésre, de útjuk a koronavírus-világjárvány miatt meghiúsult.

Később aztán fia is érdeklődést mutatott a merülés iránt, így inkább lemondott a lehetőségről a javára.

Indulás előtt a család még viccelődött, majd a Titan útnak indult, Christine és tizenhét éves lánya, Alina pedig az anyahajó, a Polar Prince fedélzetén várakozott a búvárhajó visszatérésére, hiába.
Christine elmondta: akkor vesztette el a reményt, amikor átlépték a 96 órás határt, hiszen addigra vélhetőleg kimerültek volna a Titan fedélzetén található oxigéntartalékok. Az anya szerint lánya továbbra is bizakodott, egészen addig, míg a parti őrség közölte, hogy roncsokat találtak a Titanic közelében.

Christine és Alina Dawood egy személyes célt tűztek ki, hogy feldolgozzák a tragédiát és megőrizzék Suleman emlékét:

mindketten meg akarják tanulni, hogy kell kirakni a Rubik-kockát.


A turisztikai célokra használt Titan búvárhajó június 18-án indult útnak öt emberrel a fedélzetén eredetileg kevesebb mint félnaposra tervezett útjára az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsaihoz. A Titan eltűnését követően nagyszabású kutató-mentő akció indult az Atlanti-óceán mintegy tízezer négyzetmérföldes területén. A búvárhajó roncsait június 22-én találta meg egy, a felszínről irányítható kanadai mélytengeri kutatóeszköz a tenger fenekén, csaknem négyezer méteres mélységben, és mintegy ötszáz méterre a Titanic roncsaitól.

Illusztráció: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére