Rotyog a narancspüré, olvad a csoki, zizeg a celofán

há • 2023. november 16., csütörtök •
Célegyenesben a hétvégi szombathelyi Csokoládé-, Gasztro- és Kézműves Napok elnevezésű rendezvény előkészületei: az édességek mellett lesznek dél-amerikai ételek, ünnepi díszek, táskák, ásványok, workshopok.
Rotyog a narancspüré, olvad a csoki, zizeg a celofán

Karácsony közeledtével a szezon kedvelt ízeit csempészi bele bonbonjaiba a házigazda Mák Dóri, aki mindig újít valamit kézműves édességein. - A narancsos-fahéjas bonbon lesz az idei újdonság: felforralom a narancspürét, ebben áztatom a fahéjrudakat három órán keresztül, majd visszamelegítés után fehércsokoládét keverek bele, és mindez étcsokoládé-burokba kerül, hogy a kicsit édes-savas töltelék körül roppanjon a külseje - árulta el nagy vonalakban a nagyjából 8 óra alatt elkészülő finomság receptjét a szervező, akitől azt is megtudtuk, hogy valószínűleg fahéjas-kakaóporos porcukorban hemperegnek majd meg a kis bonbonok. Emellett talán a forraltboros fajta lesz a vásár másik slágere.

Ez azonban csak a hétvégén, november 18-án és 19-én, a helyszínen derül ki: tavaly óta a Haladás Sportkomplexum VIP termében, illetve az előtte lévő parkolóban talált otthonra a kézműves nap. Szombaton és vasárnap reggel 9-től este 7 óráig várja majd a vásári élményre vágyókat az esemény, amelyről a főszervezőt kérdeztük.

- Minden árus a maga portékáit hozza, és mindannyian lelkesednek azért, amit csinálnak. Az én szenvedélyem sem múlt el, régóta készítem a bonbonokat, ami számomra egy szerelem-munka. Nagyon boldog vagyok, hogy csinálhatom, szeretem is a csokit, nincs nap, hogy ne ennék belőle. Rengeteg áldásos egészségügyi hatása van: ha minőségi csokoládét - leginkább étcsokoládét - fogyaszt valaki, mondjuk 64 százalék feletti kakaótartalommal, akkor jót tesz magával, még a cukorbetegek is fogyaszthatják bizonyos mennyiségben. Az érfalakat tisztítja, a szívet erősíti, az agyműködést serkenti. Nem véletlen, hogy az aztékok idejében még a kutyák is kaptak belőle - jegyezte meg Mák Dóri, aki kihangsúlyozza: szíve-lelke benne van a termékben, amit készít, és így van ezzel a többi árus is, akik mind örülnek, hogy olyat adhatnak, ami a saját kezük munkája.

Több indok nem is kell rá, hogy az ember kilátogasson hétvégén a vásárba, ahol az ezerforintos belépőjegyért (6 év alatt ingyenes) cserébe komplett adventi ünnepváró élményben lehet része a vásárláson kívül fényképkészítéssel, finom falatokkal, az újrahasznosítás jegyében kreatívkodással és gyermekfoglalkoztatóval, tematikus workshopokkal. Fontos szempont a környezettudatosság, aki teheti, mellőzze a nejlontáskák használatát - kérik. A jegy árát jótékony célra fordítják a szervezők: részben - ahogy korábban is - Rolika gyógyulására ajánlják fel az összegyűlő összeget, részben pedig egy integrált játszótér kialakítására gyűjtenek.

Három szakács dél-amerikai ízeket hoz, árulnak majd fürjtojást, tésztákat, adventi koszorút és kopogtatót, kenyereket, levendulát, festményeket és mandalákat, dekorációkat, gyertyákat, bőrtáskákat, sok csokit, rétest, macaront, kürtőskalácsot, ásványt, és komoly nyereményjáték is lesz.

Minden részlet kiderül az esemény Facebook-oldalán. Az autóval érkezőknek nem árt tudni, hogy a Rohonci úti bejárat felől kell érkezni, és a lenti - sőt, korlátozott számban a fenti - parkolót lehet használni. A mozgásukban korlátozott vendégek számára lift is van, ők telefonon jelezhetik, hogy mikor érkeznek. Kisebb kutyákat táskában lehet behozni.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/p/Csoki-Gasztro-%C3%A9s-K%C3%A9zm%C5%B1ves-napok-100086683304336/?paipv=0&eav=AfZXPg6VJ0BJIWRy9qF3urEsH8l54uzqbFgmwBLSrg962BTZXEpV63MmMs-PX4AHYdc&_rdr

közösség

további frisss

lap tetejére