Piranhát fogtak Erdélyben a Temesből

index.hu • 2023. augusztus 11., péntek •
Nem mindennapi kapásról számolt be egy erdélyi horgász. A férfi a Temes folyón horgászott Kastély község környékén, amikor egy éles fogú, pár centiméter hosszú hal akadt a horgára.
Piranhát fogtak Erdélyben a Temesből

Azonnal értesítette a hatóságokat az a horgász, aki a Temesen horgászva egy trópusi halat fogott ki a vízből - írja az index.hu. Az állategészségügyi igazgatóság (DSV) és a Temes megyei vadászok és sporthorgászok egyesületének képviselői megerősítették, 

A HORGÁSZ PIRANHÁT FOGOTT.

A szakemberek elmondása szerint a piranha, más néven pirája akváriumban nevelkedhetett, amit tulajdonosa engedett szabadon a Temesbe. A halfajt egzotikus állatként is tartják, ezért valószínűleg az történhetett, hogy valaki ráunt, és a folyóba dobta. Az állat Dél-Amerikában őshonos, csak a meleg vízben él meg. Ha a víz hőmérséklete 10 Celsius-fok alá csökken, elpusztul. 

A maszol.ro kiemelte, a ragadozó hal szabadon engedése tilos, a környezetvédelmi őrség 7500 és 15 ezer lej (körülbelül 580 ezer – 1 millió forint) közötti bírságot is kiszabhat a tettesnek.

A portál emlékeztet, nem ez az első eset, hogy piranha került elő egy romániai folyóból. Mint arról az Index is írt, tavaly a Sebes-Körös partján találtak vöröshasú piranhát. Ez az állat már nem élt, ugyanis a víz hőmérséklete túl hideg volt számára.

Kép: edition.cnn.com

közösség

további frisss

lap tetejére