Pályafelújítást jelentett be a MÁV, késésekre is fel kell készülni

vg.hu • 2023. szeptember 02., szombat •
Több pályahibát fedezett fel a MÁV, miután ellenőrzéseket végeztek a szakemberek. Kiderült, emiatt átmenetileg - a vonatok helyett - vágányzári menetrend szerint közlekednek a pótlóbuszok.
Pályafelújítást jelentett be a MÁV, késésekre is fel kell készülni

A Debrecen–Nagykereki vonalon az elmúlt napokban mérővonattal végzett ellenőrzések során, a fel nem újított szakaszon, több helyen pályahibát fedeztek fel, emiatt egyes szakaszokon szombattól sebességkorlátozást kellett bevezetni, ezért várhatóan 10 perccel meghosszabbodik a menetidő - írja a vg.hu. Az ennél is nagyobb késések elkerülésére 

több vasúti járat helyett pótlóbuszokat közlekedtet a MÁV-Start. Várhatóan szeptember 18-tól vágányzári menetrend szerint fognak egyes vonatok helyett pótlóbuszok közlekedni.

A MÁV közleménye szerint 

a Sáránd és Derecske-Vásártér megállóhely közötti szakaszon a nyári, előre tervezett vágányfelújítási munkákkal időre végeztek a szakemberek, több mint hat kilométeres szakaszon szüntetve meg az addig fennálló sebességkorlátozásokat. 

A kiértékelés során

– a pályafelújítás által nem érintett szakaszokon –  olyan pályahibák jelentkeztek, amelyek elsősorban a vonal korossága és az idei év rendkívüli időjárási körülményeinek együttes hatása miatt  alakulhattak ki.

Ezek közül a legjelentősebb pályahibákat– amelyek miatt szüneteltetni kellett volna a vonatforgalmat – a biztonságos vasúti közlekedés érdekében múlt vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a hőmérséklet enyhülésekor, azaz kedvezőbb hőmérsékleti körülmények között azonnali beavatkozás során sikerrel megszüntettek. A Derecske és Konyár közötti szakaszon több kilométeren olyan mértékű a pályaromlás, hogy csak jelentősebb, előre tervezett pályakarbantartások során lehet elhárítani azokat. Addig itt csak 20 kilométer per órás sebességkorlátozással haladhatnak a vonatok. A lassújelek bevezetésével a pálya továbbra is járható, a vasúti közlekedés biztonságos.

A korábbinál lassabb pályasebesség mintegy 10 perccel nyújtaná a menetidőt, azonban az egyvágányú pálya sajátosságai miatt a napközbeni vonatok már jelentősebb késést halmoznának fel. 

Ennek mérséklésére egyes vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat szeptember 18-ig, a vágányzári menetrend életbe lépéséig. A hétvégén a vasúttársaság szakemberei figyelemmel követik a késéseket, és amint azok a 10-15 perces mértéket meghaladják, pótlóbuszt rendelnek egyes S506-os vonatok helyett.

Szeptember 4-én hétfőtől a nagyobb késések elkerülése érdekében pótlóbusz közlekedik: 

  • naponta a Debrecenből Nagykerekibe 9:47-kor és a Nagykerekiből Debrecenbe 11:30-kor induló vonatok (36722, 36725) helyett, 
  • munkanapokon pedig a Debrecenből Nagykerekibe 14:45-kor és 17:12-kor, továbbá a Nagykerekiből Debrecenbe 19:33-kor induló vonatok (36716, 36746, 36711) helyett is.

Munkanapokon az érvényben lévő alapmenetrend szerint is pótlóbusz közlekedik: 

  • a Debrecenből Nagykerekibe 6:45-kor, 11:20-kor, 15:20-kor és 19:20-kor (36752, 36714, 36726, 36728), valamint 
  • a Nagykerekiből Debrecenbe 4:03-kor, 8:03-kor, 13:33-kor és 17:33-kor induló S506-os vonatok (36769, 63737, 36735, 36733) helyett.

A buszok a vasútállomások elől indulnak, kivéve Derecske-Vásártérnél, ahol a Konyári út és Vágóhíd utca sarkán létesített megállóban, illetve a Konyári Sóstófürdőnél, ahol Hosszúpályiban a Messzelátó-Sóstó nevű Volánbusz megállóban állnak meg.

(Egy korábban eltervezett, Debrecen állomáson végzett felsővezeték-karbantartás miatt a Debrecen—Nagykereki vonalon néhány hajnali vonat helyett pótlóbusszal utazhatnak az utasok: 

  • szeptember 5-től 9-ig, valamint 12-től 16-ig a Debrecenből 1:50-kor Nagykerekibe (36710), valamint 
  • a Nagykerekiből 3:30-kor és 4:22-kor Debrecenbe induló személyvonatok (36719, 36729) helyett.

közösség

további frisss

lap tetejére