Oxigénpalack nélkül hódítaná meg első magyarként a Himalája egyik csúcsát

index.hu • 2024. április 07., vasárnap •
Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indult el a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.
Oxigénpalack nélkül hódítaná meg első magyarként a Himalája egyik csúcsát

Varga Csaba pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül, első magyarként szeretné megmászni a Himalája tibeti oldalán (Kína), a nepáli határhoz közel magasodó hegycsúcsot – hangzott el az M1 csatorna Ma este című műsorában pénteken, amelyet az MTI-re hivatkozva az index.hu is idézett.

Ez már a tizenegyedik év, hogy nyolcezres expedíción veszek részt, idén a cél a Sisapangma, amelyre magyar hegymászónak eddig még nem sikerült feljutnia, és én szeretnék lenni az első, akinek ez sikerül

– hangsúlyozta Varga Csaba a műsorban.

A hegymászó eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel. Mint mondta, a világ 14 nyolcezres csúcsa közül nem a Sisapangma a legmagasabb, de nagy próbatételt jelent egy technikás keskeny gerinc, amely felvezet a 8027 méteren lévő főcsúcsig. Az igazi kihívás a magas hegyekben a saját erőből történő mászás, amihez előtte több akklimatizációs körre van szükség – magyarázta.

„Mindig formában kell lenni”

A nagyváradi hegymászó szombaton indult el Budapestről Nepál fővárosába, Katmanduba. Pár nap pihenés és különféle adminisztrációs ügyek intézése után csapatával együtt autóval teszik meg az utat Nepálból Kínába. Nagyjából 3-4 nap alatt érik majd el az alaptábort, amely mintegy 5 ezer méteren található. Az akklimatizálódás után várhatóan május elején kezdi majd meg a csúcstámadást – mondta.

Varga Csaba hangsúlyozta, hogy a hegymászás folyamatos felkészülést igényel, mindig formában kell lenni, ezért rendszeresen erőnléti gyakorlatokat végez, fut, túrázik és ahogy az ideje engedi, több teljesítménytúrán és tájfutó maratonon vesz részt.

A HEGYMÁSZÓ ELMONDTA AZT IS, HOGY A KÖZMÉDIA HAZAJÁRÓ CÍMŰ MAGAZINMŰSORÁNAK FACEBOOK-OLDALÁN LEHET NYOMON KÖVETNI AZ EXPEDÍCIÓ TÖRTÉNÉSEIT.

Varga Csaba eddig hat 8 ezer méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül:

  • 2013-ban a Gasherbrum II (8035 méter);
  • 2014-ben a Broad Peak (8051 méter);
  • 2017-ben a Manaszlu (8163 méter);
  • 2019-ben a Gasherbrum I (8068 méter);
  • 2021-ben a Dhaulagiri (8167 méter);
  • 2023-ban Nanga Parbat (8125 méter).

Nem lehet mindig nyerni

2015 nyarán a K2 (8611 méter) tetejére szeretett volna feljutni az Abruzzi-gerincen, azonban az időjárás miatt feladta a kísérletét. 2016 nyarán a Nanga Parbat (8125 méter) csúcsát tervezte megmászni, de csak 6000 méterig jutott a Kinshofer-úton.

2018 tavaszán a Kalifa támogatásával indult a Kancsendzönga megmászására, amin mintegy 8100 méterig jutott (a himalájai adatbázisban erre 7800 m szerepel) a normál úton.  2019 őszén a Dhaulagiri (8167 méter) mászásakor kétszer is csúcstámadó helyzetbe került az északkeleti gerincen. Azt írta, először a 3-as táborból (C3, kb. 7500 méter) egyedül indult, de végül visszafordult. A második alkalommal mintegy 7250 méterről fordult vissza társaival a viharos szél miatt. 

2020-ra tervezte az Everest pótlólagos oxigén nélküli megmászását a Kalifa Alpin Csapat tagjaként az északi oldalról, de a kialakult pandémia ezt meghiúsította. 2021 tavaszán a Kalifa továbbra is támogatta az Everest mászásában.

Mivel Tibetbe nem mehettek be külföldiek, ezért a nepáli normál útra indult oxigénpalack használata nélkül. A jól felépített akklimatizációja végén a Déli-nyereg magasságáig jutott, de a csúcstámadását a hosszúra nyúlt rossz idő végül meghiúsította.

2022 tavaszán ismét sikertelen volt a Kancsendzönga normál útján. Ezt követően ősszel a Cho Oyu nepáli oldalán részt vett a serpákkal egy már korábban is megkísérelt új út nyitásában, de az akkor sem sikerült.

Hat megmászott 8000-es csúccsal jelenleg Varga Csaba a legsikeresebb magyar hegymászó, de a csúcsot a 2013-ban életét vesztett Erőss Zsolt tartja tíz 8000 feletti sikeres mászással.

Kép: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére