Óriási gyár települ Magyarországra – de ezúttal nem akkumulátorokról van szó

• 2023. szeptember 07., csütörtök •
Egy nagy nemzetközi multi épít hatalmas üzemet hazánkban. A szerződéseket már alá is írták, sőt, már most lehet tudni, hogy bővíteni is fognak majd.
Óriási gyár települ Magyarországra – de ezúttal nem akkumulátorokról van szó

Világmulti épít gyárat Makón – erről Lázár János beszélt a helyi Rádió7-nek adott szerdai interjújában. A beruházó nevét az építési és közlekedési miniszter nem árulta el, de azt mondta, hogy a fejlesztésre vonatkozó szerződéseket már aláírták - írja a Világgazdaság.

A tárcavezető azért további részleteket is közölt a projektről. Például, hogy Szijjártó Péternek és Orbán Viktornak sikerült tető alá hozni a megállapodást, ezért

egy nagy nemzetközi élelmiszeripari csomagoló vállalat épít gyárat Makón.

Az üzem méreteit jól mutatja, hogy ehhez Lázár minisztériumának hatmilliárd forint értékben kell víz-, illetve szennyvízhálózatot kialakítania. Ennek a közbeszerzése kiírás előtt áll. A gyár környezetvédelmi engedélyei folyamatban vannak, a külföldi beruházó pedig már arra is vállalást tett, hogy bővíteni fog Makón. Lázár János reményei szerint a létesítmény rövid időn belül megépül.

Makóból mintaváros lehet

A miniszter azt is kifejtette, hogy Makóból regionális térségi centrum és mintaváros lehet. Nem a semmiből, hiszen a település az 1920-as évekig megyeszékhely volt. Ennek a funkciónak a visszahozásában hatalmas szerepet játszhat a Hagymatikum fürdő, amelynek az építése december 15-én fejeződik be. Ezzel nem ér a végére a tízmilliárd forintból megvalósuló bővítés, mivel az átadás-átvétel még csak akkor veszi kezdetét. A tervek szerint azonban 2024 elején megnyithat az új fürdő, ami a néhai Makovecz Imre, az egyik legjelentősebb kortárs építész terve alapján készül.

Lázár úgy fogalmazott, a komplexumot a fiatalok is szeretni fogják, már csak azért is, mert gigantikus, a térség legnagyobb csúszdája is itt lesz. Hangsúlyozta, hogy a fürdő egy üzleti vállalkozás, ezért ki kell termelnie a költségeket, szállodai és éttermi szolgáltatás is települ rá: 

Nagy dobás lesz, évi 100-150 ezer turistát vonzhat.

Szerinte ezeknek a létesítményeknek igenis van létjogosultsága, mert az embereknek lesz újra pénze, rövid időn belül pedig jöhet az újabb gazdasági fellendülés. A miniszter egyben a térség országgyűlési képviselője is. 

Hozzáfűzte, hogy Makón a turizmust tovább kell erősíteni és az önmagában eredmény, ha a helyiek nem a Dunántúlon költik el a pénzüket, hanem helyben. „Makónak rövid időn belül utol kell tudnia érni Gyulát. 

Makóban óriási potenciál van, ahogy a fürdő elkészül, a belvárosban komoly változások lesznek, például a kereskedelemben, a szolgáltatásokban és az ingatlanpiacon. Szeretni fogják a fiatalok is, egész évben jó szórakozás lesz a település nekik. Nagyon sokan fognak Szegedről és Vásárhelyről átjárni a fürdőbe

– jósolta Lázár János.

Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló, illusztráció
Forrás: vg.hu

közösség

további frisss

lap tetejére