Olyan durva kommentet írt egy férfi, hogy rendőri kihallgatás lett a vége

• 2023. október 19., csütörtök •
A közösségi médiában, egy hozzászólásában vonta nyilvánosan kétségbe a nácik által elkövetett népirtást egy férfi. A nyomozók napokon belül felkeresték és kihallgatták a Békés vármegyei lakost.
Olyan durva kommentet írt egy férfi, hogy rendőri kihallgatás lett a vége

A Tett és Védelem Alapítvány feljelentette október 10-én a kommentelőt, aki a közösségi oldalon, egy bejegyzés alatti hozzászólásában kétségbe vonta a nácik által elkövetett népirtást – írja a police.hu.

A nyomozók haladéktalanul nyomozást rendeltek el, majd napokon belül, október 14-én azonosították a kommentelőt. A férfit nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki  - írja az Index.

A 47 éves, Békés vármegyei lakos beismerő vallomásában elmondta, nem gondolta, hogy egy hozzászólással bűncselekményt követhet el, tettéért sajnálatát fejezte ki – ismertették.

A rendőrök is figyelik a közösségi médiás tartalmakat

Mint írtuk, egy szombathelyi lakos nemrég Facebook Live-ban intézett kihívást a rendőrök felé. A férfi feldúltan azt kiabálta a kamerába, hogy a rendőrök legyenek ügyesek, és kapják el őt. A motiváló üzenet hamar célba ért, a rendőrök még az élő videó vége előtt elfogták a férfit.

Az elmúlt héten szintén élő közvetítésben, az egyik közösségimédia-felületen üzentek egy rendőrnek. A 31 éves férfi többször is kijelentette, hogy megöli és rágyújtja a házat a pár órával korábban élettársával szemben intézkedő rendőrre. A királyegyházai lakost még aznap előállították és kihallgatták a rendőr-főkapitányságon. 

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére