Neményt csak a látszat érdekli

mc • 2024. április 12., péntek •
Ahová lépek, ott fű nem terem – jut eszünkbe a Nemény András polgármester bejárásnak álcázott kampánykörútján készült fotóról. A baloldali városvezető rendszeresen és előszeretettel pózol, magát gondos gazdaként feltüntetve, miközben a rideg valóság teljesen más.
Neményt csak a látszat érdekli

A bevezetőben említett 1974-es francia alkotás amúgy egy remek filmvígjáték, Nemény akciója sokkal  inkább a bohózat kategóriájába tartozik. Természetesen nem az a probléma, hogy  Szombathely  első embere néha körülnéz az általa irányított városban (már amikor éppen nem pingpongozik vagy kosarazik, esetleg az utcán táncol). Amikor ugyanis - városházi elefántcsonttornyából kimozdulva – szemlét tart, akkor  egyszerűen nem a valósággal szembesül. Mondhatnánk, hogy nem az ő hibája, s hogy az őt körülvevő slepp téveszti meg. Amint felvételünkön is látható, a FALCO Zrt. által szervezett március 30-i programon kifogástalan környezet - tiszta kerékpárút, gondosan lenyírt fű – adott szinte már-már idillikus képet.  

Kilenc nappal később, április 8-án ugyanott – Sé felé, a Dolgozók útján - már egyáltalán nem ilyen eszményi a helyzet. Bizony, az a fránya fű 9 nap alatt meg merészelt nőni! Hja, a Nemény-show már lezajlott, a többi meg nem számít. Az árkok karbantartásáért felelős cég és gépei pedig alighanem már a következő kampányhelyszínen készítik elő a terepet Nemény András újabb bohóckodásához.



Az egész szituációról egy kihalófélben lévő népi mondás jut eszünkbe: „csak ott takarít, ahol a papok táncolnak”. Magyarán aki csak ott sepreget, ahol a papok táncolnak, vagyis sehol, az csupán a látszat kedvéért tesz valamit, ahol mások látják. Tehát fércmunkát végez, elnagyolja kötelességét. S itt és most nem a fűnyíró emberre gondolunk…

Fotók: Savaria Fórum és saját 


 

közösség

további frisss

lap tetejére