Nem mindennapi busát fogott ki egy horgász Dömsödnél

• 2023. július 06., csütörtök •
Boros Gyula dömsödi horgász az ország egyik legkülönlegesebb busáját fogta ki a Ráckevei-Soroksári Duna partján, Dömsödnél. A sikersorozata március óta tart.
Nem mindennapi busát fogott ki egy horgász Dömsödnél

A busa nemcsak feltűnő külsejével, de hatalmas méreteivel is felhívta magára Boros Gyula figyelmét. A példány több mint 30 kilogramm súlyú, és 100 centiméter hosszú – írja a Pecaverzum.

Még márciusban kezdődött a fogásokkal kapcsolatos sikersorozat, amikor egy szakértők szerint részlegesen xantorisztikusnak nevezett pontyot sikerült horogra akasztania. Május közepén folytatta a sort egy 30 kilós ponty kihalászásával. A sorozat legújabb sikere pedig a július 2-i busa fogása - írja az Index.

Hulla fáradt volt a hal, meg én is

– mondta Boros Gyula a portál beszámolója szerint.

A fogásról készült képek alaposan megmozgatták az internet népét a sikeres horgász szerint, elmondása alapján sokan meg is keresték, hogy gratuláljanak a halhoz.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére