Nagy Márton: Az infláció gyakorlatilag összeomlott, már 4 százalék alá szorította vissza a kormány

• 2024. február 10., szombat •
A Világgazdaság beszámolója szerint beigazolódott az a várakozás, miszerint januárban a jegybank toleranciasávjába süllyedhetett a hazai infláció. Az év első hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal szerint 3,8 százalék volt a fogyasztói áremelkedés üteme. Hozzátették: utoljára három éve, 2021 márciusában volt ilyen alacsony az árdinamika. Nagy Márton miniszter szerint az infláció gyakorlatilag összeomlott Magyarországon.
Nagy Márton: Az infláció gyakorlatilag összeomlott, már 4 százalék alá szorította vissza a kormány

A Világgazdaság arról is beszámolt, hogy

mintegy három éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon.

Óriási meglepetés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggeli adatközlése szerint

januárban a fogyasztói árak átlagosan az előző év azonos időszakához képest 3,8 százalékkal, míg havi bázison 0,7 százalékkal emelkedtek.

A portál szerint

a pénteki adat abszolút meglepetésnek tekinthető, főleg annak fényében, hogy utoljára 2021 márciusában volt a jegybank toleranciasávjában, azaz 4 százalék alatt a hazai infláció – ez még akkor is nagy szó, ha valószínűleg csak átmeneti.

Nagy Márton szerint az infláció gyakorlatilag összeomlott

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat elemezve kifejtette, hogy

mindössze egy év leforgása alatt az infláció gyakorlatilag összeomlott, így az már nem jelent érdemi problémát a gazdaság szempontjából.

A magyar infláció ma már kedvezőbb szintre süllyedt, mint az észteknél (5,0 százalék), a horvátoknál (4,8), az osztrákoknál (4,3) vagy a szlovákoknál (4,3). A tárcavezető szerint ezt olyan célzott kormányzati intézkedések segítették, mint az online árfigyelő rendszer és a kötelező akciózás. Emellett kifejtette, hogy szeptembertől újra fokozatosan nő a reálbér, azaz egyre többet ér a családok jövedelme.

Az alacsony inflációnak és a béremeléseknek köszönhetően pedig 2024- ben akár 6 százaékkal vagy afeletti mértékben is emelkedhetnek a reálkeresetek.

A Világgazdaság arról is ír, hogy a dinamikus, 4 százalék körüli GDP-növekedés eléréséhez tovább kell fokozni a munkaerőpiaci aktivitást, a beruházási rátát 25 százalékos szint felett kell tartani, illetve a fogyasztói bizalom erősítésével és az óvatossági motívum oldásával helyre kell állítani a lakossági fogyasztást – hangsúlyozta a miniszter. Ezt támogatja az is, hogy a kormány korábbi vállalásuk betartására kérte az üzemanyag-forgalmazókat, arra, hogy térségi szinten is versenyképes, a régiós középmezőnybe tartozó árszínvonalú üzemanyagokat biztosítsanak.

Forrás origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére