Nagy földrengés volt Magyarországon szombat délelőtt

• 2023. augusztus 19., szombat •
A megszokottnál jóval nagyobb földrengést lehetett észlelni Magyarország déli felén szombat délelőtt. Több városból is jelentették, hogy érezték a rengést. Mint utóbb kiderült, valójában két különböző földrengés is volt, alig pár percnyi különbséggel.
Nagy földrengés volt Magyarországon szombat délelőtt

A MetNet oldalán számoltak be elsők közt arról, hogy földrengést lehetett érezni. Posztjuk alatt azt írták, hogy

AZ EPICENTRUM SZARVAS ÉS KONDOROS KÖZÖTT VOLT, 4.1-ES ERŐSSÉGGEL 

- írja az Index.

A bejegyzés alatt sokan jelezték, hogy ők is érezték a rengést. A fenti települések mellett többek közt Békéscsabán, Orosházán, Mezőtúron, Gyomaendrődőn is lehetett állítólag érezni, de volt, aki azt írta, hogy még az ezektől valamivel távolabb lévő Szegeden is észlelte.

Volt, aki azt írta, hogy a rengés megmozgatta a tányérokat a szekrényekben, mások pedig arról írtak, hogy ezt most (a korábbi, kisebb rengésekkel ellentétben) tényleg félelmetesnek érezték.

Két földrengés is volt, 3 percen belül 

ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium is beszámolt már a rengésről Ők azt írták:

Magyar idő szerint 11 óra 13 perckor majd 11 óra 16 perckor két földrengés pattant ki hazánkban egymás után. Jelenlegi becslések alapján Gyomaendrődtől 11 km-re volt a földrengések epicentruma. A földrengések magnitúdója 4.0 volt, így a lakosság széles körben érezhette. A földrengések fészekmélysége 20 km volt. 

„Eddig Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről érkeztek bejelentések az obszervatóriumunkba” – tették hozzá. 

A European-Mediterranean Seismological Centre (EMSC) nemzetközi oldalán szintén beszámoltak már a magyarországi rengésről.

A GeoRisk Földrengés Mérnöki Iroda ugyancsak publikált a mórágyi állomásuk szeizmogramos felvételét.

Sérültekről vagy károkról egyelőre nem érkezett jelentés, ezt az Országos Katasztrófavédelem is megerősítette utóbb. 

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére