Mutatjuk, mikor és mekkora nyugdíjemelés várható idén és 2024-ben

mandiner.hu • 2023. július 10., hétfő •
Nyugdíjkorrekció, nyugdíjprémium, nyugdíjemelés, 13. havi nyugdíj – szakértő segítségével szedtük össze, mikor melyikre számíthatnak a nyugdíjasok idén és jövőre.
Mutatjuk, mikor és mekkora nyugdíjemelés várható idén és 2024-ben

Az év hátralévő részében nyugdíjkorrekcióra, jövőre pedig nyugdíjemelésre, 13. havi nyugdíjra és nyugdíjprémiumra is lehet számítani – összegezte a Mandiner érdeklődésére a nyugdíjasok anyagi kilátásait Farkas András, a NyugdíjGuru szakmai portál alapító szerkesztője.

Ekkora nyugdíjkorrekcióra számíthatnak a nyugdíjasok

A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint a 16,5–18,5 százalék közötti sávban várható az idei éves infláció, s a legtöbb szakértő is ebbe a tartományba, 18 százalék körülire becsüli. Ha valóban ezen a szinten alakul a pénzromlás mértéke, akkor

a nyugdíjtörvény által előírt novemberi felülvizsgálatkor januárig visszamenőleg mintegy 3 százalékos nyugdíjkorrekcióra számíthatnak a jogosultak.

A nyugdíjtörvény ugyanis azt mondja ki, hogy az év eleji nyugdíjemelés – amely 2023 januárjában 15 százalékos volt – és az első nyolc hónap adatai alapján kikövetkeztethető éves várható infláció közötti különbséggel kell korrigálni a nyugellátások összegét minden év novemberében. „Természetesen a számításokkor fontos figyelembe venni, hogy a kormányzat július–augusztusban lényeges inflációcsökkenéssel kalkulál. Összességében azonban

az éves pénzromlás mértéke minden bizonnyal nemigen tér majd el szignifikánsan az előrejelzett 18 százalékos szinttől”

– hangsúlyozta a szakember.

Kiemelte, a 3 százalékos korrekció nem kis terhet jelent a központi költségvetésnek, hiszen egyetlen százalékpontnyi emelés 50-55 milliárd forintjába kerül az államnak, így

a 3 százalék legalább 150-170 milliárd forintnyi kiadással jár.

Ráadásul ennek hatása lesz a jövő évi büdzsére is, hiszen így az induló nyugdíjérték 2024-ben nyilván magasabb lesz annál, mint amennyivel jelenleg számolnak.

Kép: Getty Images

közösség

további frisss

lap tetejére