Minimálbér-emelés 2024: szinte az egész régiót kenterbe verjük, Románia is mögöttünk

MTI • 2023. november 20., hétfő •
A környező országokban is nagyjából sejteni lehet, hogy mekkora mértékben emelkedik a minimálbér jövőre, és bár van hova fejlődnie még mindig a magyar kereseteknek, köztük a kötelező legalacsonyabb munkabérnek, az idei emelés így is az egyik legmagasabbnak számít a régióban. Hétfőn az érintettek már alá is írták a minimálbér-emelésről szóló megállapodást - közölte a GFM.
Minimálbér-emelés 2024: szinte az egész régiót kenterbe verjük, Románia is mögöttünk

A vg.hu cikke beszámol róla, hogy a szomszédos országban is körvonalazódnak a jövő évi minimálbér-megállapodások, és ezek alapján úgy tűnik, nincs szégyenkezni valónk, már ami az emelés mértékét illeti.

Magyarországon januártól 15 százalékkal bruttó 266 ezer forintra emelkedik a kötelező legkisebb munkabér összege, ettől nagyobb emelésre egyedül Lengyelországban kerül sor 2024-ben.

Az éppen kormányváltásra készülő országban a még hivatalban lévő Morawieczki-kabinet a tavalyi 20 százalék után idén is összesen 20 százalékos emelésről döntött két lépcsőben, így jövő nyártól a második emelés után a minimálbér Lengyelországban 642 złotyval 4242 złotyra emelkedik.

Ez forintba átszámolva a mostani (86,6 forintos) árfolyamon 367 ezer forintot jelent, ami a visegrádiak között a legmagasabb minimálbérnek számít, még a jóval fejlettebb cseheknél is alacsonyabb ez az összeg.

Csehországban két forgatókönyv van a Petr Fiala-vezette kormány asztalán, ezek alapján egy 9 és egy 12 százalékos emelés körvonalazódik, utóbbi esetében 17 300-ról 19 400 koronára nőhet a bruttó minimálbér, ez 15,49 forintos árfolyam mellett kereken 300 ezer forintnak felel meg.

Szlovákiában ugyanakkor már eldőlt, hogy 7 százalékkal, 700 euróról 750 euróra, azaz 284 ezer forintra emelkedik a minimálbér 2024-ben. Ez van a legközelebb a 266 ezres magyar minimálbérhez, bár nettóban már valószínűleg nagyobb a különbség északi szomszédunk javára, ahol idén a 700 eurós bruttó bérből több mint 210 ezer forintot kapott kézhez egy minimálbéres munkavállaló.

Ha Romániával is kibővítjük a visegrádi országok körét, ott is a magyarnál alacsonyabb emelésre számíthatnak a munkavállalók, azzal az eltéréssel, hogy nem egy, hanem három hónappal, idén októberre előrehozták az emelést, amely 10 százalékot takar keleti szomszédunknál. Az októbertől érvényes bruttó minimálbér 3300 lej, ez a mostani (76,36-os) árfolyamon számolva 252 ezer forintnak felel meg, nettóban pedig 2079 lejt, azaz 159 600 forintot ér.

Nem árt tisztázni, hogy eltérések vannak abban, hogy hányan kapnak minimálbért, hiába alacsonyabb a cseheknél a minimálbér, mint Lengyelországban, ha közben a 10,5 milliós Csehországban a munkavállalók 3,6 százaléka, mindössze 128 ezer fő kapja, szemben a majdnem kétszer nagyobb Romániával,

ahol a legutolsó adatok szerint 1,87 millió fő volt minimálbérre bejelentve.

Magyarországon is a minimálbért maximum 250 ezer fő kapja, míg a jóval nagyobb garantált bérminimumot mintegy 750 ezren.

Így alakultak idén az átlagbérek a visegrádi országokban

Magyarországon a második negyedévben 567 633 forint volt a bruttó átlagbér, 16,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ami a visegrádi országokat illeti, a statisztikai hivatalok adatai szerint:

  • Lengyelországban a második negyedévben a bruttó átlagbér 7005 złoty volt (605 ezer forint),
  • Szlovákiában a második negyedévben az átlagbér 1419 eurót tett ki, ami 10 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban (539 220 forint).
  • A bruttó havi átlagos nominálbér 7,7 százalékkal nőtt ugyanezen idő alatt Csehországban az előző év azonos időszakához képest. Míg a medián fizetés 36 816 cseh korona volt, addig az átlag 43 193 korona, ami 669 491 forintnak felelt meg.
  • Romániában a második negyedévben 7301 lej volt a bruttó átlagbér, forintban 554 ezer forint. Ugyanakkor a román bérek esetében nem árt tudni, hogy a 2017-es adóreformmal lényegében minden közterhet áthárítottak a munkavállói keresetekre, tehát értelemszerűen arányaiban jóval alacsonyabb a nettó fizetés, mint Magyarországon.

Már alá is írták az érintett felek a magyarországi minimálbér emeléséről szóló megállapodást

Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást - közölte hétfő reggel a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást. 

A közlemény szerint a munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266.800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326.000 forintra emelkedik. Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73.500 forintot, a garantált bérminimum 89.500 forint tett ki. 

A felek által aláírt dokumentum ajánlásként fogalmazza meg, hogy a vállalkozások az általános béremelés során – figyelembe véve a 2024-re prognosztizált inflációt – törekedjenek a bérek reálértékének növelésére. A megállapodás mindezek mellett azt is rögzíti, hogy a felek tárgyalást kezdenek a minimális bérek rendszere megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a kötelező legkisebb bérek hosszú távon megőrizhetik vásárlóerejüket, valamint azt, hogy a felek elkötelezettek a kollektív szerződéskötés ösztönzésében.

Kép: illusztráció, MTI

közösség

további frisss

lap tetejére