Megvan az év ifjúsági szava!

frisss.hu • 2016. január 28., csütörtök •
Ki nem találnád, hogy melyik szóra voksoltak a legtöbben.
Megvan az év ifjúsági szava!

A ’mekizik’ lett az év ifjúsági szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda idén először meghirdetett szavazásán. A voksolás érdekessége, hogy míg az év szaváról továbbra is a Manyszi nyelvész szakemberei döntöttek, addig az ifjúsági kifejezés megválasztásának jogát átengedték a közönségnek.

A több száz szavazattal az első helyen végzett mekizik olyan közkedvelt kifejezéseket utasított maga mögé, mint az elnök, a szlemmer vagy a kombó. A szavazás jól példázza, hogy az üzletek vagy a vendéglátóhelyek neve is beépülhet a mindennapi nyelvhasználatba.

A Magyarországon 1988-ban megjelent McDonald’s étteremlánc közbeszédben is leggyakrabban használt megnevezése a Meki, bár emellett még ma is használnak olyan változatokat, mint a mekdönci, esetleg a mekdodó.

közösség

további frisss

lap tetejére