Megszállták a Balatont a NAV-ellenőrök: repkedtek a bírságok

• 2023. augusztus 16., szerda •
Az idén is vizsgálja a balatoni és a velencei-tavi vendéglátóhelyeket az adóhatóság. Nagyon sok a szabálytalanság, az akció őszig folytatódik. A lefülelt üzemeltetők gyakran agresszívek a NAV ellenőreivel.
Megszállták a Balatont a NAV-ellenőrök: repkedtek a bírságok

Helyzetjelentés adott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a balatoni és velencei-tavi ellenőrzésekről. Ebben először is felhívták a figyelmet, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az adóhatóság revizorai az idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket - írja a Világgazdaság.

Az első eredmények elég sötét képet mutatnak:

az ellenőrzések csaknem negyede, 24 százaléka mutatott ki valamilyen szabálytalanságot.

A NAV augusztus első hetéig több mint 1800 alkalommal vizsgálták többek között 

  • a nyugta- és számlaadást, 
  • az alkalmazottak bejelentését
  • és a jövedéki termékek árusítását.

Az adóhatósági kontroll leginkább a nyugta- és számlaadásra, valamint a foglalkoztatottak bejelentésére fókuszált. Csak ezeknél négyszáznál is több mulasztást tártak fel. Ebből csaknem háromszáz esetben az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos problémát, vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték. Másik 83 vállalkozó nem jelentette be alkalmazottait, 25 esetben pedig a jövedéki szabályokat sértették meg a kereskedők. Ezekért összesen 

a NAV eddig mintegy 10 millió forint bírságot szabott ki.

A hatóság ugyanakkor jelezte, hogy a súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. Az viszont jó hír, hogy ezek megkezdéséig azonban még önellenőrizhető a be nem vallott adó. A hatóság arról is beszámolt, hogy az ellenőröket többször érte atrocitás, így próbálták őket akadályozni a munkájukban akadályozni. „Előfordult, hogy rendőrt kellett hívni a vizsgálat befejezéséhez. A revizorok palackozott bort vásároltak egy borászatban, de az eladó később ezt letagadta, sőt agresszív fellépéssel, részegséggel vádolta az ellenőröket. A revizorok maguk hívták a rendőröket, és az alkoholszonda nullás értéket mutatott. Ezek után a helyszíni vizsgálat befejeződhetett, aminek a végeredménye a nyugtaadás elmulasztásának és az ellenőrzés akadályozásának megállapítása lett” – idézett fel egy esetet az adóhivatal.

Arra is rámutatott, hogy a NAV a jogkövetők támogatására is törekszik, amikor megakadályozza, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással és be nem vallott adó révén bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert, ezért a több megyét is érintő akció folytatódik: az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak.

Forrás: vg.hu
Fotó: Markovics Gábor

közösség

további frisss

lap tetejére