Megerősítve: vízum nélkül utazhatunk március közepétől november végéig Kínába

• 2024. március 07., csütörtök •
Áprilistól újra 13 járat köti össze Budapestet és Kína legfontosabb városait.
Megerősítve: vízum nélkül utazhatunk március közepétől november végéig Kínába

Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgároknak november végéig és áprilistól újra heti 13 járat köti össze Budapestet négy kínai nagyvárossal, Pekinggel, Sanghajjal, Csungkinggal és Ningbóval – erről írt a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint

a magyar-kínai együttműködés egyik legsikeresebb területe a turizmus

- írja a Mandiner.

A koronavírus-világjárvány kitörése előtti évben már 277 ezer kínai turista látogatott el hazánkba, majd a Covidot követő újraindulás nyomán tavaly ismét megközelítette a százezret ez a szám.

„Segítségünkre van a légijáratok újraindulása is: áprilistól újra heti 13 járat köti össze Budapestet négy kínai nagyvárossal, Pekinggel, Sanghajjal, Csungkinggal és Ningbóval” – olvasható a bejegyzésben.

„A Kínába utazó magyar turisták és üzletemberek számára jó hír, hogy a kínai kormánnyal folytatott egyeztetések nyomán idén

március 14. és november 30. között a magyar állampolgárok számára is vízummentességet biztosítanak a kínai hatóságok”

– fogalmazott a miniszter. A kölcsönösség jegyében a magyar hatóságok pedig már első kérelemre hosszú távú vízumokat biztosítanak a Magyarországon beruházást végrehajtó nagy kínai vállalatok vezető munkatársai számára.

„Ezek a döntések tovább erősítik Magyarország és Kína gazdasági és turisztikai együttműködését, valamint az emberek közötti kapcsolatokat” – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: mandiner.hu, (MTI)
Nyitókép: MTI/KKM

közösség

további frisss

lap tetejére