Maradandót alkottak - Íme, a Szent Márton-napi gála díjazottjai

• 2023. november 14., kedd •
Közel három évtizedes hagyományt követve Szombathely idén is gálaműsor keretében adta át legmagasabb kitüntetéseit az AGORA Művelődési és Sportházban.
Maradandót alkottak - Íme, a Szent Márton-napi gála díjazottjai

A Weöres Sándor-díj kitüntetettjei: Anima Sound System és Kelemen Zoltán

A szombathelyi Anima Sound System történetét díjak, elismerések, külföldi turnék, világsztárokkal való együttműködések, számtalan emblematikus dal, milliós nézettségű videók jellemzik. A zenekart Prieger Zsolt, Prieger Szabolcs és Rozmán Zoltán alapította Szombathelyen A zenekar időről időre radikálisan képes megújulni, feladni a már bevált, megszokott sémákat és valami egészen más irányba indulni, soraiba rengeteg zenészt beolvasztani, egy-egy művészeti program vagy dal erejéig együtthaladni olyan neves előadókkal, mint Presser Gábor vagy Grencsó István, Bognár Szilvia vagy Beck Zoltán.

Az idén 30 éves együttes - mely inkább művészeti műhely, mint átlagos zenekar - kreatív élete egy speciális zenei olvasztótégelyben játszódik, amelyben ez elektronikus zenei alapok mellett megtalálhatók a magyar népzene, a világzene, a kortárs és kísérleti zene, a jazz és majd mindegyik stílus jegyei is. Zenéjük egyszerre szól a kulturális egymásra hatásról és egymásra utaltságról, a zenei testvériségről és arról a magyar tradícióról, amely a múltban gyökeredzik és közben folyamatosan keresi a modernitást.

Az 1997-es nemzetközi áttörést követően állandósultak a fesztiválfellépéseik, dalaikat neves külföldi producerek és előadók remixelték, szerepelt daluk hollywoodi szuperprodukcióban, de írtak kísérőzenét számos játékfilmhez, adtak nagykoncertet a Művészetek Palotájában, a Magyar Zene Házában, a londoni Barbican-ben, Berlinben és Moszkvában, Barcelonában és Brüsszelben, de komponáltak már zenét a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásához is. Mert mindig fontos maradt számukra a szombathelyiség, amit hangsúlyoznak színpadon, interjúkban egyaránt. Az Anima Sound System idén számos koncertet adott határainkon innen és túl fennállásának 30. évfordulója alkalmából, melyből Szombathely számára felejthetetlen a Savaria Történelmi Karneválon adott idei zárókoncert. Új, hamarosan megjelenő albumuk címének is szombathelyi apropója van, hiszen az a DERKOVITS címet viseli, illetve a zenekar jelenlegi tagságából pedig Kováts Tibor, Dénes Szilveszter és Ziskó Olivér szintén szombathelyi.

Az Anima Sound System 2001-ben Arany Zsiráf díjat kapott a Gipsy Sound Clash lemezért, 2004-ben Fonogram díjat az Aquanistan című albumért, 2012-ben pedig a VIVA Comet Magyar Könnyűzenei Díj-életmű díját vehették át. 

Kelemen Zoltán színművész a Weöres Sándor Színház alapító tagja. Bárhová is hívta teátrumi munkája, sok eltéphetetlen szál kötötte szülővárosához, Szombathelyhez. 

  • 1993 és 2001 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, itt végezte el a színészképzést. 
  • 2001 és 2008 között a Győri Nemzeti Színházban játszott. 2004-ben megalapítója és művészeti vezetője a győri Széchenyi István Egyetem színkörének. 
  • 2001-től 2013-ig Savaria Történelmi Karnevál egyik helyszínén, a Romkertben álmodta meg a Rabszolgavásár produkciót. Karneváli társulatát szombathelyi lokálpatriótákból szervezte.
  • 2007-ben hajdani iskolatársa, régi barátja, Dömötör Tamás rendező hívta „színházcsinálásra” Szombathelyre, a HEMO-ban működő Kamara Savariába. A Hazug című előadást Jordán Tamás is megnézte, és hívta Kelemen Zoltánt egy új színház alapítására.

2008-tól a Weöres Sándor Színházban színészként több, mint 50 izgalmas szerepet játszott el, 3 önálló est szereplője volt. Rendezőként öt előadás színpadra alkalmazására kapott felkérést, de ő rendezte a belváros helyszínein játszódó a Márczius című dramatikus ünnepi műsort és emlékezetesek Karneválszínházi alakításai is. 

Szerepformálásait rendkívül alapos fölkészülés jellemzi, melynek során elsősorban a karakterek belső igazságát próbálja megfejteni. Szombathely Megyei Jogú Város ünnepi rendezvényeinek szereplője, hobbija Szombathely történelmének, helytörténeti rejtett kincseinek felkutatása, melyből 2022-ben sikeres sorozatot készített Rózsa Péter szerkesztő-műsorvezetővel a Klubrádió-ban. Két könyvben, a Korkórkörtérkép és a Középkorom című kötetekben rendezte össze verseit, novelláit és dalszövegeit.

A Gothard-díj kitüntetettje: Szabó Imre 

Szabó Imre a szegedi Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum, majd a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolai tanulmányainak elvégzését követően 1965-től különböző munkakörökben dolgozott Pácsony és Zalaszentiván állomásokon. 1967-től a szombathelyi állomáson látta el sokrétű feladatait, 1984-től 1995-ig vasútigazgatóhelyettes munkakörben dolgozott a MÁV Igazgatóságon. 1995-től 2003-ig, nyugdíjba vonulásáig területi vasútigazgatóként látta el feladatait.

Igazgatói tevékenységének idején valósult meg a szombathelyi Vasútállomás épületének teljes felújítása, melynek előkészítésében, a felújítás költségeinek megteremtésében kezdeményező szerepet vállalt. 

Ez idő alatt valósult meg a Szombathely-Graz közötti személyvonati közlekedés indítása is.

Szabó Imre végigjárta a vasúti szakmai ranglétrát, melynek eredményeként több évtizedes szakmai tevékenységével kiemelkedően szolgálta Szombathely fejlődését. Munkáját a vasút iránti elkötelezettségével, nagy lelkesedéssel végezte. Mindent megtett annak érdekében, hogy az általa vezetett igazgatóságon a színvonalas szakmai munka mellett az emberség is mindenkor jelen legyen. 

„Mindig az volt a szándékunk, hogy az igazgatás igazgatás legyen, de minket ne azért szeressenek, mert igazgatók, hanem azért, mert emberek vagyunk”.

Brenner-díj kitüntetettje: Horváth György

Horváth György az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Általános Mérnök Karán szerzett oklevelet 1963-ban, majd munkába állt.

Első, és egyben utolsó munkahelye is a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság volt. Itt végigjárta a hivatali ranglétrát az ügyintézőtől a termelésirányítói, a főépítésvezetői beosztásokon keresztül az osztályvezetői pozícióig bezárólag.  Kivitelezőként részt vett a Gyöngyös, a Répce, a Marcal, a Sorok-Perint, de más Zala megyei vízfolyások rendezési munkáiban. Meghatározó szerepe volt a Rába töltésfejlesztéseinek munkálataiban és a Lukácsházi tározó előkészítésében.

1992-től nyugdíjba vonulásáig szombathelyi szakaszmérnök pozíciót töltött be, mely során elsődleges feladata volt a megye vizeinek és vízi létesítményeinek gondozása, jó állapotban tartása. Pályafutása során minden Vas megyei árvízvédekezés sikerében, azok irányításában oroszlánrészt vállalt, sőt többször hazánk más területein, folyói mellett is megtette ezt.

1965-ben Árvízvédelmi Érem kitüntetésben, 1975-ben a Vízgazdálkodás kiváló Dolgozója elismerésben részesült. 1980-ban a Kiváló Munkáért díjat vehette át.

Az Éhen Gyula-díj kitüntetettje: Magyar Márta 

Magyar Márta a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, felsőfokú tanulmányait a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, majd a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte.

Pályája elején hét évig a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjában dolgozott kutatásszervezőként, illetve alkalmazott területfejlesztési kutatások és az akkor induló területfejlesztési programok résztvevőjeként. Másfél évtizedig a felsőoktatásban is szerepet vállalt óraadóként.

2000-től területfejlesztési tanácsadóként dolgozott, számos hazai és nemzetközi projekt generálásában, pályázatának elkészítésében, projektmenedzselésében vett részt, többek között Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Vas Megyei Önkormányzat, a Szombathelyi Egyházmegye, a Berzsenyi Dániel Könyvtár, a Regionális Fejlesztési Ügynökség, települési önkormányzatok és kistérségi társulások, valamint ezek intézményeinek megbízásából. Egyebek mellett olyan meghatározó szombathelyi infrastrukturális fejlesztésekben is jelentős szerepe volt, mint a Történelmi Témapark, az Iseum, a Csaba utcai felüljáró és a Kámoni Arborétum Ökoturisztikai Látogatóközpont kialakítása. 

A Phare CBC, Interreg, Európai Területi Együttműködés, illetve a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében több nemzetközi fejlesztésnek is menedzsere és aktív részese volt.

A fejlesztéspolitikai tervezési folyamatokba is rendszeresen bekapcsolódott, közreműködött Vas Megye Területfejlesztési Programja, Szombathely Településfejlesztési Programja, illetve a város turizmusfejlesztési koncepciójának kidolgozásában is.
Jelenleg a Savaria Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektvezetője, a TOP és TOP Plusz programok végrehajtási szakmai vezetője, emellett különböző projektek irányításának részese.

Munkabírása végtelen, nem létezik számára megoldhatatlan probléma, munkáját kimagasló felelősséggel és hivatástudattal, alázattal végzi. A város minden fejlesztési feladat kapcsán számíthat rá, folyamatosan azért dolgozik, hogy minél több sikeres projekt megvalósulhasson, ezzel elősegítve Szombathely fejlődését.

A Hefele-díj kitüntetettje: Czeiner Gábor 

Czeiner Gábor Kaposváron született. A Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomadíjasként végzett. 

1964-től Szombathelyen a Vasitervnél dolgozott, rövid időn belül irányító tervezőként. Építésztervezői tevékenysége során lakó-, ipari-, oktatási-, egészségügyi épületek terveit készítette. 1982-től településtervezéssel is foglalkozott. 1974 óta tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének, 15 évig tagja volt a Vas Megyei Műemlékvédelmi Bizottságnak is. 1988-tól a Pelikán, majd 1995-től a Kontúr 10 tervezőiroda tagja volt nyugdíjazásáig.

Tevékenysége során Szentgotthárd 13 általa tervezett és felépült különböző funkciójú épülettel lett gazdagabb. Részt vett a „Magtártemplom” hasznosítására kiírt helyi tervpályázaton. 

Szentgotthárd város vezetése 1987-ben felkérte mellékfoglalkozású főépítészi tevékenység ellátására, amelyet 30 éven át folytatott. Részt vett a város Általános Rendezési Tervének felülvizsgálatában, majd ezt követően a városközpont Részletes Rendezési Tervének készítésében.

2000-ben elkészítette Szentgotthárd városképvédelme szöveges és fotózott anyagát. A szokásos főépítészi feladatokon túl a közeljövő jelentős városrehabilitációs és műemlékvédelmi feladatának, a volt kaszagyári terület újrahasznosításának előkészítésében is részt vett.

Tagja volt a kamarai építész szakmai lap szerkesztőségének, a fotózáson túl rendszeresen cikkeket írt.

A Horváth Boldizsár-díj I. fokozatának díjazottja: Kalmár Ervin 

Kalmár Ervin az érettségit követően az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szerzett mélyépítő üzemmérnöki diplomát.

1986 és 1989 között a Vas Megyei Víz- és Csatornamű Vállatnál, 1989-től egy évtizeden keresztül a Vas Megyei Autóközlekedési Tanintézetnél dolgozott.

1999-ben kezdett a Polgármesteri Hivatalban dolgozni, mint forgalomtechnikai ügyintéző. Ezt követően közlekedési ügyintézői feladatokat látott el, majd a Kommunális és Környezetvédelmi Iroda Közlekedési Csoport csoportvezetője, később irodavezető-helyettes lett. Nagy szakmai hozzáértéssel végzett munkája elismeréseként 2007-ben a hivatal vezetője szakmai tanácsadói címet adományozott számára. 2013-ban az akkori irodavezető nyugdíjazását követően természetes volt, hogy több éves gyakorlati tapasztalata, tudatos felelősségvállalása és a csapatmunkában való irányító szerepe alkalmassá teszi arra, hogy őt nevezzék ki a Kommunális és Környezetvédelmi Iroda vezetőjének. 2019-től vezeti a Városüzemeltetési Osztályt, ahol a közlekedési, beruházási, városüzemeltetési és közbeszerzési ügyek koordinálásáért, irányításáért felel.

2012-ben a Polgármesteri Hivatal által adományozott, „Az év köztisztviselője-díjban részesült. A 2013-as nagy dunai árvíz elleni védekezés során végzett tevékenysége elismeréseként a honvédelmi miniszter az „Árvízvédelemért” Szolgálati Jelet adományozta részére.

Kalmár Ervint mindig a rendkívül magas színvonalú, a közösségért, a városért végzett munka jellemezte. Csendes, de szakmai kérdésekben kikezdhetetlen tekintéllyel rendelkező ember, aki mindenkinek mindig rendelkezésére áll. Fejből ismeri Szombathely valamennyi utcáját, annak minden közlekedési, üzemeltetési problémáját. Közvetlen munkatársaival mindig megtalálja a megfelelő hangot. Szakmai körökben elismert szakember, a társhatóságokkal való együttműködése példaértékű.

A korábbi kispályás foci és tenisz helyét egyre inkább átveszi életében a baráti körben játszott komoly kártyacsata, de néha még előkerül a sokszáz kilométert látott kerékpár is.

A Horváth Boldizsár-díj II. fokozatának díjazottjai: Pásti Zsuzsanna és Filó László

Pásti Zsuzsanna a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett, majd a Magyar Vagon- és Gépgyár RÁBA Futóműgyár szombathelyi kirendeltségén kezdett el dolgozni. Mivel mindig fontos volt számára látókörének szélesítése, tudásának bővítése, 1989-ben jelentkezett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakára, ahol diplomát, és ezen belül szociális szervező szakirányú képesítést szerzett. A Polgármesteri Hivatalban 1992-ben szociális ügyintéző kezdett el dolgozni.

1996-ban az Államigazgatási Főiskolán szociálpolitikai szakigazgatás-szervezői oklevelet szerzett. Szociális érzékenységével, empátiájával, ügyfélbarát hatósági munkájával kiemelkedő megbecsültséget szerzett.  

2007-től kulturális ügyintézőként dolgozott. Ezen időszakban tevékenyen vett részt a Weöres Sándor Színház megalakulásával, a felújított Isis-szentély intézményi betagozódásával összefüggő szervezési feladatokban, valamint a város által elnyert „Kultúra Magyar Városa” cím 2008. évi pályázati munkáiban. 2015 óta köznevelési és óvodai ügyintéző munkakört tölt be. Nevéhez fűződik az önkormányzati óvódák vezetői számára megtartott csapatépítő tréningek megszervezése és megtartása.

Munkatársaival először 2017-ben szervezett Óvodai Szakmai Napot a város valamennyi óvodapedagógusa számára. Bekapcsolódott az „Aktív Időskor Szombathelyen” program szervezésébe is. A három merőben eltérő szakterületen egyaránt hozzáértően és eredményesen, lelkiismeretesen, nagy odaadással dolgozik. Nagy segítségére volt ebben a mediátori és meseterápiás tanfolyamok elvégzése is. A Szombathelyi Soroptimist International Club alapító tagja, 2020-2022 között elnöke. Szabadidejében a karéneklésnek hódol, a Szentháromság Vegyeskar és az Erkel Kórus alt szólamát erősíti. Nemrégiben vonult nyugdíjba, amely meghozta, a számára oly kedves nagyszülői szerep kiteljesedését, több időt tölthet két imádott gyermekével és iker unokáival.

Filó László azt követően, hogy autószerelőként végzett, 1980-ban a MÁV Osztószertárfőnökségen helyezkedett el mint karbantartó, gépjárművezető. Feladata volt a szertárfőnökség épületének és gépjárműveinek karbantartása. 

1984 végén a Vas Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál dolgozott gépjárművezetőként, ahol személy- és eszközszállítási feladatokat látott el.

1985. július 15-től mind a mai napig a Polgármesteri Hivatal gépjárművezetője. Az önkormányzatok létrejöttét követően a mai napig az éppen tisztségben lévő polgármester mellett végezte, végzi munkáját. E munka természetes velejárójaként kollégáival együtt feladata a hivatali gépjárművek műszaki állapotának figyelemmel kísérése, az üzemeltetéssel kapcsolatos ügyintézés, az elszámolások elkészítése, de részt vesz más hivatali feladatokban is. 

Legendás hírű nyugalma és higgadtsága, amivel nem egyszer rázós helyzeteket oldott meg. 

A végtelenségig pontos, precíz, aki olyan komolyan veszi munkáját és az azzal járó felelősséget, diszkréciót, hogy eddig valamennyi polgármester őt választotta gépkocsivezetőjének. 

Balestmentes közlekedésért 1995-ben, 2000-ben, 2005-ben, 2010-ben is elismerésben részesült, 2016-ban átvehette az 1.250.000 km balesetmentes közlekedésért járó emléklapot.

Kedves, közvetlen, mosolygós személyisége nélkül szinte már elképzelhetetlen a Polgármesteri Hivatal. Kevés emberre mondható el, rá azonban biztosan: „Lacit mindenki szereti!”

Szombathely Közbiztonságáért díj kitüntetettje: Németh Kálmán Zsolt 

Németh Kálmán Zsolt rendőr alezredes 1993-tól teljesít hivatásos rendőri szolgálatot a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományában. Pályafutását ellenőrző járőrként kezdte, majd 1997-ben a Szombathelyi Rendőrkapitányságra helyezték át, ahol a Közlekedésrendészeti Osztályon látta el feladatait helyszínelő és balesetvizsgálói beosztásban. Ezt követően bő egy éven át a Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztályán teljesített szolgálatot. 

A Rendőrtiszti Főiskola felsőfokú rendőrszervező szakán 2001-ben végzett, ezt követően rendőrhadnaggyá nevezték ki, és a Vizsgálati Alosztályon előbb megbízott, majd kinevezett fővizsgáló beosztásba került.

2004-től a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya Őr- és Járőrszolgálati Alosztályának megbízott alosztályvezető-helyettese, majd megbízott alosztályvezetője lett. 

2006-ban és 2007-ben kinevezett alosztályvezetőként irányította az alosztály munkáját.

2008-tól a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Bűnügyi Készenléti Alosztályának alosztályvezetője.

Németh Kálmán rendőr alezredes szolgálati feladatait hosszú ideje maximális alapossággal, magas színvonalon, rendkívüli fegyelemmel látja el. Az alosztály szerteágazó feladatainak koordinálása, a munkavégzés megszervezése, az állomány szakmai és emberi felkészítése terén komoly szakmai és emberi támogatást nyújt, egyúttal helyettesíti távollétében a bűnügyi osztályvezetőt. 

Elméleti és gyakorlati tudása kiemelkedő. A szolgálati feladatokhoz való rugalmas alkalmazkodása, komplex gondolkodása példaértékű, a megszerzett szakmai ismeretek gyakorlati alkalmazásában kiemelkedően teljesít. Konfliktuskezelő készsége és döntési képessége alapján is kiválóan alkalmas az alosztályvezetői feladatok ellátására. Az általa irányított alosztály jelentős részt vállal a Rendőrkapitányság eredményességének javításában. 
Németh Kálmán nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Szombathely élhető, stabil közbiztonsággal büszkélkedő megyeszékhelye lehessen Vas Vármegyének.

Ifjúságért díj kitüntetettje: Tóth Balázs 

Tóth Balázs Szombathelyen született. Pályáját számlaügyintézőként kezdte a NAV Vas Megyei Igazgatóságánál 1998-ban. Valószínűleg már ekkor tudta, hogy nem ez lesz az ő területe, hisz beiratkozott a Pécsi Tudományegyetem szociális munka szakára, amelyet kitűnő minősítéssel végzett el. A tanulás mellett diákként aktívan részt vett a Máltai Szeretetszolgálat munkájában, csellengő fiataloknak nyújtott segítséget, valamint büntetés-végrehajtási intézetekben tartott csoportfoglalkozásokat fiataloknak, segítve ezzel a társadalmi visszailleszkedésüket. Diplomamunkájának témája a fiatalok kábítószerhasználati szokásainak vizsgálata volt. 2007-ben már a Pécsi Tudományegyetem Szombathelyi Képzési Központjában dolgozott, mint tanársegéd, ekkor végezte el a szociálpolitika mesterszakot jeles eredménnyel. 2009-ben megvédett diplomamunkájában is a függőségek kerültek a fókuszba, itt már az önsegítő csoportokat vizsgálta. Később képzési igazgatóhelyettesnek nevezték ki. 2016-ban kezdte meg munkáját Szombathely MJV Polgármesteri Hivatalában, kezdetben mint pályázati ügyintéző, majd szociálpolitikai ügyintéző. A hivatalos feladatai mellett társadalmi szerepvállalása is kiemelkedő. Óraadó oktatóként az ELTE és a PTE szombathelyi képzési központjaiban adja át tudását a jövő fiatal szakembereinek. Tóth Balázs a Tíz Lépcső Alapítvány munkatársaként 2009 óta segíti a nehéz sorsú fiatalokat az útkeresésben. Saját szabadidejét feláldozva kábítószerhasználó és problémás fiataloknak nyújt egyéni tanácsadást, valamint pszichiátriai és szenvedély-betegeknek csoportfoglalkozásokat. Általános és középiskolákban, valamint gyermekotthonokban felvilágosító előadásokat tart a kábítószerek veszélyeiről. Munkájának elismeréseként 2021-ben Szombathely MJV Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának társelnökévé választották, mely pozíciót immár harmadik éve tölti be. Precíz munkavégzés jellemzi, nyitott, elfogadó személyiség, aki szívesen segít másoknak. Szereti magát kipróbálni új területeken. A sport területén is kiemelkedő a hozzáállása, hiszen átlag feletti teljesítményre képes a kerékpározásban, megmutatva ezzel fiataloknak, hogy a problémákra nem a szerhasználat a megoldás.


Az Év Civil Szervezete díj kitüntetettjei: Savaria Legio Egyesület és a Capella Savaria Egyesület

A Savaria Legio Hagyománykutató, Hagyományőrző és Ismeretterjesztő Egyesület 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy feltárja és közkinccsé tegye Szombathely–Savaria római kori emlékeit. 

Ezen célok eléréséhez egy különös módszert választottak – római katonákká válva elevenítik meg a történelem e dicsőséges korszakát. Mai mesterek által, eredeti régészeti leletek és ábrázolások alapján, korhű módon elkészített viseletben, fegyverzetben és használati tárgyakkal felszerelve igyekeznek bemutatni a világ első hivatásos hadseregét, felidézve a XV. Apollinaris Legio katonáinak és Savaria egykori polgárainak hétköznapjait és ünnepeit.

Az egyesület közel 25 legionárius fegyverzetével és felszerelésével rendelkezik, ami nagyobb katonai alegység megjelenítésére, látványos alakzatok és formációk bemutatására is lehetőséget ad. Amikor szöges saruikat, vagy veretekkel díszített fegyveröveiket magukra öltik, Szombathely múltjának egy szeletét keltik életre, és a várost teremtő „alapító atyák” emléke előtt is tisztelegnek. Teszik ezt határon belül és Európa számos országában, öregbítve ezzel Szombathely hírnevét. 
A Savaria Legio aktív közösségi életet él, nélkülük szinte elképzelhetetlen a 2000 óta megrendezésre kerülő Savaria Történelmi Karnevál, elévülhetetlen érdemeket szereztek az újkori Savaria Karnevál létrehozásában. 
Rendszeresen tartanak interaktív történelemórát alap- és középfokú oktatási intézmények diákjai számára, akik így testközelből ismerkedhetnek meg a római katonák felszereléseivel. 

Az egyesület a MIRA Orient Art Kulturális és Jóléti Alapítvánnyal együttműködve társszervezőként rendezi meg az „ORIENT-Tál Jótékonysági Bál” elnevezésű rendezvényt, ahol a bevétellel az Aranyhíd Gyógypedagógiai, Konduktív Módszertani Intézmény diákjainak képzését, fejlesztését támogatják.

A 2004 szeptemberében bemutatott Argo című film elején a római kori csatajelenetben a Savaria Legio katonái láthatóak, de az egyesület szerepet vállalt a Szent Márton életéről készült hazai rendezésű film elkészítésében is.
A Savaria Légió 2024-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Céljuk, hogy töretlen lelkesedéssel, megfiatalodott tagsággal tovább haladjanak az alapító tagok és a „veteránok” által kijelölt úton.

A Capella Savaria a legrégebbi, korhű hangszereken játszó kamarazenekar Magyarországon. 1981-ben alakult, újító törekvései nagy feltűnést keltettek a zenei életben. 

Az Egyesület célja, hogy a régebbi korok zenéinek korhű megszólaltatása révén ápolja a zenei hagyományokat, ehhez kapcsolódóan támogassa és kibontakoztassa a zenei előadó-művészeti tevékenységet. Teszi ezt az azonos néven megalakult zenekar által.

Céljuk a barokk és a klasszikus zene korhű előadása, felhasználva a kor dokumentumait. Az együttest Németh Pál alapította. 1992-től Kalló Zsolt az együttes koncertmestere, 1999-től művészeti vezetője is. Hangszereik XVIII. századi mesterek eredeti munkái vagy ezek másolatai. Előadásukban kamara és zenekari darabok, operák, oratórikus művek hallhatók. Több mint 90 hanglemezük készült, melyek közül öt elnyerte az „Év hanglemeze” díjat. Felvételeiket számos hanglemezgyártó kiadta, amelyek több mint kétharmada világelső felvétel, ezért ezek zenetörténeti jelentőségét nemzetközi szinten is elismerik. Opera- és passiósorozatuk világhírű karmestere, Nicholas McGegan (az együttes Első Vendégkarmestere) 21 lemezfelvételt készített a Capella Savariával. 

Számtalan hangversenyük volt 22 európai országban, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Izraelben, de a magyar fesztiváloknak is gyakori résztvevői. 

A zenekart 1991-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2006-ban – a zenekar fennállásának 25 éves évfordulóján – a Prima Primissima szakmai és közönségdíjat is a Capella Savariának ítélték Vas megyében. 

A város művészeti életében végzett kiemelkedő munkájáért, Szombathely város hírnevének gyarapításáért 2017-ben Weöres Sándor-díjjal ismerték el a zenekar tevékenységét. 

A kanadai Opus Magazine így ír róluk: „Európa egyik legjobb zenekara”.

A Tóth Géza-díj kitüntetettje: Antalovits Ferenc 

Antalovits Ferenc Csepregen született. A Szombathelyi Haladás VSE versenyzőjeként lett világszerte ismert, s egyben elismert súlyemelő. Sportolói és edzői pályafutása során mindvégig a Szombathelyi Haladás tagja volt. Versenyzőként két alkalommal képviselte a magyar színeket olimpián: 1976-ban Montrealban, négy évvel később, 1980-ban pedig a moszkvai olimpián. 1978-ban a gattysburgi vb-n félnehézsúlyban bronzérmet szerzett. 1979-ben Alexandriában megnyerte az Afrika-bajnokságot. Pályafutása során kétszer szerzett Európa-bajnoki bronzérmet, de négy világbajnoki bronz is fűződik a nevéhez. A magyar bajnoki címet kétszer hódította el. A későbbiekben edzőként is remekelt, az ő tanítványa volt Márkus Erzsébet, aki a 2000-es sydney-i olimpián ezüstérmet szerzett, de ő volt a nevelőedzője Krutzler Eszternek is, aki négy évvel később Athénban szintén ezüstérmet szerzett. Kétszeres világbajnok edző: Dankó Ilona 1996-ban, Márkus Erzsébet 1999-ben nyert világbajnokságot tanítványaként. 

A mai napig nagyra becsült tagja a szombathelyi súlyemelő közösségnek. A sport iránti elkötelezettségéért, a versenysport területén végzett tevékenységéért a szombathelyi sporttársadalom örökké hálás lesz. 2016. évi nyugdíjba vonulása óta családjának él. Antalovits Ferencet pályafutása és edzői karrierje során többször is kitüntették. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 1998-ban Pünkösthy Csaba-díj elismerésben részesítette. 2007-ben a Magyar Súlyemelő Szövetség Az Év Edzője címmel tüntette ki. 2000-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével jutalmazták a Parlamentben, 2010-ben pedig az Önkormányzati Minisztérium a Magyar Sportért Díj III. fokozatát adományozta számára. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010-ben Szombathely Sportjáért Életműdíjban részesítette. A Vas Megyei Prima Primissima közönségdíját 2013-ban vehette át. Edzői munkáját 2015-ben a Magyar Edzők Társasága életműdíjjal ismerte el. 

A Szombathelyért díj kitüntetettje: posztumusz Horváth Lajos

Horváth Lajos Szombathelyen született, a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben általános iskolai tanítói oklevelet szerzett, majd Bérbaltaváron kezdte meg szakmai életpályáját, ahol 1970-ig tanított.

1975-től Moszkvában tanult, onnan egy újabb diplomával és nyelvvizsgával tért haza. 

1989-től a szombathelyi Váci Mihály Iskola igazgatója volt. 

Folyamatosan képezte magát, szerteágazó vezetői feladatai mellett nyelvtanári diplomát szerzett, évente részt vett az iskolaigazgatói továbbképzéseken. 

2002-től a Vas Megyei Pedagógiai Intézet, majd a Nyugat-magyarországi Egyetem Pedagógiai Szolgáltató Központ megbízásából megyei szaktanácsadói feladatokat is ellátott. 

Iskolai tevékenysége mellett aktív részt vállalt elnökségi tagként, majd elnökként a városi Gyermekvédő Liga céljainak megvalósításában. Alapítója a Változó Világért Alapítványnak, amely szintén a hátrányos helyzetű felnőttek megsegítésére jött létre. 

1998-tól 2003-ig a Derkovits Városrészért Közhasznú Egyesület tagja, majd elnökségi tagja volt. Fontos szerepet vállalt az úgynevezett Tele-ház elindításában, a működtetés segítésében, mely abban az időben egyedüli lehetősége volt a városrészen élőknek a számítógép és internet használatára. Szeretett iskolájától 2003-ban címzetes igazgatóként búcsúzott. Nyugalmazott igazgatóként, óraadó pedagógusként éveken át tanított a város egyetlen Ifjúsági Tagozatán, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű, tanulásban lemaradt fiatalokat segítette, tanította. 

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata számos kitüntetéssel ismerte el pedagógusi, intézményvezetői életpályáját. 1999-ben „Szombathely Oktatásügyéért díjat”, 2001-ben „Ifjúságért díjat”, 2003-ban címzetes igazgatói kinevezést, majd 2013-ban arany emlékdiplomát vehetett át.

A pedagógusi hivatás iránti elkötelezettsége, alázata, hivatástudata példaértékű volt. Eredményes, sikeres pedagógiai-vezetői munkájával, emberi értékeivel elnyerte a tanítványok, szülök és a szombathelyi pedagógus-társadalom nagyrabecsülését.
„Nemesen, egyszerűen, tisztán élt, az emberek segítésére, életük jobbá tételére helyezte a hangsúlyt, ezzel hagyva a szívekben és sorsokban örök emléket.”

Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesterének Emlékérmét: Dr. Gulyás Ferenc kapta.

Dr. Gulyás Ferenc rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos a Rendőrtiszti Főiskola elvégzését követően, 1993. július 1-jén kezdte hivatásos rendőri szolgálatát a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Sárvári Rendőrkapitánysága Közrendvédelmi Osztályának állományában osztályvezető-helyettesként, majd egy évre vezénylésre került a Bűnügyi Osztály állományába, nyomozói feladatok ellátására. A Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának osztályvezető-helyettesévé 1995-ben nevezték ki. A Közlekedésrendészeti Osztály osztályvezetői feladatait 1996-tól látta el, majd 2004-ben a Közrendvédelmi Osztály vezetője lett. 2005-ben a Főkapitányság Hivatala Ügyeleti Osztályának állományába helyezték át osztályvezetői beosztásba, majd a Főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője lett. A Sárvári Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatait 2008-tól látta el, majd 2012. december 16-i hatállyal nevezték ki a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetőjévé, amely feladatot 2023. október 31. napjáig látta el.

Munkaköri feladatait megbízhatóan, kellő alapossággal, magas színvonalon végzi. A felmerülő problémákat rugalmasan és kreatív hozzáállással, szakmai körültekintéssel oldja meg. Elméleti és gyakorlati tudása kiemelkedő, nagy tapasztalattal bíró, határozott, felkészült vezető. Három évtizedes rendőri szolgálata alatt valamennyi szolgálati beosztásában példaértékű munkát végzett. 2015-ben „Szombathely Közbiztonságáért díj”, 2021-ben „Szombathely Közrendjéért díj” kitüntetésben részesült.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetésének ideje alatt az önkormányzattal és vezetőivel, valamint a társszervekkel kiváló kapcsolatot alakított ki, amellyel nagy mértékben hozzájárult a Rendőrkapitányság kiemelkedően eredményes és elismert szakmai munkájához. A Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság munkájában is aktívan részt vett, állandó meghívottként, majd 2019-től a Bizottság rendes tagjaként támogatta az önkormányzat bizottságának munkáját.

Közszolgálatért életműdíj kitüntetettje: Szabó Ilona 

Szabó Ilona Szombathelyen született. Középiskolai tanulmányait a Rudas László Közgazdasági Szakközépiskolában végezte, ahol igazgatás-ügyviteli ágazaton érettségizett, és mellette igazgatási ügyintéző, jegyzőkönyvvezető, gépgyorsíró szakképesítést szerzett. 1983-ban a Szombathelyi Városi Tanácsnál kezdett el dolgozni, 1987-ben az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát igazgatás-szervező végzettséggel. 

A főiskola elvégzése után Kőszeg Város Tanácsa Titkárságán helyezkedett el, mint a testületi ügyek főelőadója. 1990-ben a Kőszegi Polgármesteri Hivatal Szervezési és Közigazgatási Irodájára került, ahol anyakönyvi, szabálysértési, lakás, valamint birtokvédelmi ügyek ellátása volt a feladata. 

1995-ben kezdte meg munkáját Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában, ahol elsőként alpolgármesteri titkár, majd két évig polgármesteri titkár, 1999-től, mint törvényességi belső ellenőr dolgozott.

2003-tól a Képviselői Csoport vezetője. Jelenleg is ezt a belső szervezeti egységet – a név változása miatt – a Képviselői Irodát vezeti. 

2009-ben szakmai tanácsadói címet kapott, majd 2011-ben a Szent Márton Gálán vehette át a Horváth Boldizsár-díj I. fokozatát. 2013-ban Vas Megye Önkormányzata Széll Kálmán-díjban részesítette. 

Munkája során a testület működésével kapcsolatos területen megkerülhetetlen szaktekintély lett. Pályája során megszámlálhatatlan kollégát készített fel szakterületén. Segítőkészsége, teherbírása, problémamegoldása egyedülálló. Sok éven át segítette a választások, népszavazások lebonyolítását. A testületi tagok is bátran kereshették, mindig készségesen segítette a munkájukat. Az osztály, iroda közösségépítésében is mindig lelkesen vett részt. Szabó Ilona életútja minden elemében maximálisan megfelel a “Közszolgálatért életműdíj” feltételeinek.

A Szociális Munkáért életműdíj kitüntetettje: posztumusz Dr. Giczy Sarolta 

Dr. Giczy Sarolta Csornán született. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett, majd belgyógyász és iskola-ifjúságorvostan szakvizsgát tett, elvégezte a felsőfokú narkológiai és transzfúziós tanfolyamot is. A Markusovszky Kórház belgyógyászati osztályán kezdte gyógyító munkáját, majd ifjúsági csoportvezető főorvosként dolgozott, emellett a Berzsenyi Dániel Főiskola Pedagógiai Tanszékén óraadóként egészségnevelést oktatott. 1991-től az ÁNTSZ Vas megyei Intézetének osztályvezető főorvosa. 1993-tól a POTE Egészségügyi Főiskolai Kar Szombathelyi Tagozatának adjunktusa, később docense. 2001-től a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal Szociális- és Ifjúságvédelmi Titkárság vezetője volt.

Számos tudományos munkája, kutatása, publikációja bizonyította elkötelezettségét a gyógyító-segítő munka terén. 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportjának egyik alapító tagja, majd a Szeretetszolgálat Vas és Zala megye területi vezetője, továbbá az Országos Elnökség tagja lett. 

Szombathelyen létrehozta az idősek napközijét. A hátrányos helyzetű gyermekeknek étkezéssel egybekötött délutáni foglalkozásokat szervezett szakképzett pedagógusok segítségével. Kárpátaljára többször indított segély-szállítmányokat. 
Személyiségéből fakadó empátiával, szerénységgel, alázattal, az őt ért sérelmeket megbocsátani tudással, derűvel és nagy bizalommal, mélységes hittel végezte a rábízottak szolgálatát egészen 2020. november 18-án bekövetkezett haláláig.
1986-ban Kiváló Munkáért díjat kapott az akkori egészségügyi minisztertől.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 1996-ban a „Pálos Károly-díj II. fokozata” díjat adományozta neki, 1997-ben a népjóléti minisztertől „Elismerő Oklevelet” kapott.

A „Dr. Stranz Gyula Emlékplakettet” vehette át a Markusovszky kórháztól 2004-ben, majd 2008-ban kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként az egészségügyi miniszter a „Pro Sanitate-díjjal” jutalmazta.
Az emberek szolgálata életének meghatározója volt.

A Pedagógus-életműdíj kitüntetettjei: posztumusz Dallos Gyula, valamint Zielbauer György 

Dallos Gyula tanári diplomáját az ELTE Természettudományi Karának matematika-fizika szakán szerezte 1967-ben. Az egyetem elvégzése után 20 éven át a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban tanított. 

1987-től egészen a 2008-ig, nyugdíjba vonulásáig a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium (az egykori Orlay) igazgatójaként dolgozott. Ötször pályázott és ötször választották meg intézményvezetőnek. Mint igazgató a korszerű és hatékony iskolavezetési módszereket preferálta, amit önképzéssel és egyéb képzési lehetőségek kihasználásával valósított meg. Hitvallása: az élethosszig tartó tanulás nem csak elmélet, hanem gyakorlat is. 

1987-ben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felkérésére egyik kidolgozója volt a nagy népszerűségnek és hírnévnek örvendő, középfokú kéttannyelvű idegenforgalmi képzésnek, majd ennek kísérleti bevezetését elsőként vállalta iskolájának tantestülete. 

Többször véleményezte az akkori Oktatási Minisztérium, a szakminisztériumok és a Nemzeti Szakképzési Intézet anyagait, szakmai vitákat szervezett és vezetett. Kiemelten kezelte a tehetséggondozást, amelyet az országos versenyeken elért eredmények is igazoltak. Figyelemre méltó tudományos tevékenysége is, amelyeknek köszönhetően jelentős szakmai tekintélyre tett szert. 1995-ben megyei pedagógiai pályázaton első díjat nyert, dolgozatai jelentek meg a Pedagógiai Írásokban, a Köznevelésben, a Szakoktatás és Szakképzésben. 

Dallos Gyula a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolák Országos Szervezetének alapítója és 18 évig elnöke, 2007 óta pedig örökös tiszteletbeli elnöke volt. 
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata „Oktatásügyért díjjal” tüntette ki 1996-ban, majd több mint négy évtizedes pedagógusmunkájáért 2008-ban a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet vehette át. 2017-ben az ELTE „aranyoklevelet” adományozott számára.

Munkáját elhívatottan szerette, életének meghatározó része volt. Személyében a diákok és pedagógusok, igazgató kollégái és a városvezetés olyan vezetőt ismerhetett meg, aki egész életével, tevékenységével bizonyította azt, hogy hiteles, emberformáló pedagógus. Emlékezetünkben így őrizzük meg: JÓ EMBER VOLT.

Zielbauer György 1977-től az Eleki Általános Iskola és Diákotthonban nevelő tanárként kezdte pedagógus pályafutását. 1983-ban a tanárképző főiskolán könyvtár–matematika szakon végzett, és szeptembertől a szombathelyi Népfront utcai Általános Iskolában – a későbbi Regulyban – kezdett tanítani technika tantárgyat. 1986-ban elvégezte az általános iskolai technika tanár, 2011-ben az okleveles technikatanár szakot. 1995-től a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója. A Pécsi Tudományegyetemen közoktatásvezetői szakon végzett 2002-ben. 

Intézményvezetőként 1995-től bevezette a német nemzetiségi oktatást, 2013-tól magasabb szintre, bővített nyelvoktató formára emelte. 2015-ben az intézmény fenntartását átvette Szombathely Megyei Jogú Város Német Önkormányzata, amelyben jelentős szerepe volt. 2020-ban először, 2023-ban másodszor nyerte el a Reguly az Oktatási Hivatal Bázisintézményi címét. 

2016-tól minősítő szakértőként mester-kutatótanári minősítő feladatokat is ellát az általános minősítő és tanfelügyeleti tevékenysége mellett. 

2002-2006 között Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője volt. Ebben az időszakban a Horvát Önkormányzat elnökével karöltve kezdeményezték a városba bevezető kétszámjegyű főutaknál a helységnévtábláknak a nemzetiségek nyelven való feltüntetését, valamint a minden év szeptemberében a Vasi Múzeumfaluban a Szombathelyi Nemzetiségek Napjának megszervezését. Támogatta a horvát nemzetiségi oktatás elindítását a Váci Mihály utcai Általános Iskolában, valamint a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Mindig támogatta a nemzetiségi kérések, indítványok tárgyalását a városi képviselőtestületi üléseken.

2006-tól képviselője, majd elnökhelyettese Szombathely Megyei Jogú Város Német Önkormányzatának, ahol fő feladatának a nemzetiségi oktatási ügyek támogatását tekinti óvodai és iskolai szinten.

Szerteágazó pedagógusi, szakértői és vezetői tevékenysége elismerésre méltó. A pedagógusi pályán több évtizede tanúsított odaadó, kiemelkedő munkája, a magyarországi németség oktatása terén végzett úttörő munkásága példamutató.

Szombathely Sportjáért életműdíj kitüntetettje: Tóth Sándor

Tóth Sándor 1937-ben született Szombathelyen. Tanulmányait a Fiú Kereskedelmi és Közgazdasági Technikumban kezdte, majd 1980-ban a Testnevelési Főiskola Sportszervezői szakán végzett.

16 éves korától motorversenyzőként szerepelt a Magyar Honvédelmi Szövetségben, a későbbiekben a Honvéd Egyesület színeiben röplabdázott. 1974-ben röplabda edzői oklevelet szerzett, és ezt követően a Savaria Sportegyesület csapatával 6 éven át szerepelt az NB II-es bajnokságban. 

Munkáját 1957-ben a Magyar Honvédelmi Szövetségben a gépjárművezetőképző iskola gyakorlati szakoktatójaként kezdte. 1972-től a Safrankó úti Sporttelep (Sugár úti Sportcentrum) vezetője lett, majd a városi sportlétesítmények összevonását követően a Sportlétesítményeket Fenntartó Szervezet irányításával bízták meg.

Nevéhez fűződik a nyitott sporttelep akció, többek között a nagysikerű „Utcák-Terek Bajnokság” beindítása, valamint három szombathelyi lakótelep sportpályáinak kialakítása is. Ezek közül a legnagyobb, a Joskar-Ola városrészen épült meg, de a Sportliget kialakításának teljes gyakorlati lebonyolításáért is ő volt a felelős.

A Megyei Röplabda Szövetség elnökségi tagja volt, illetve 4 évig titkára. 

Több nemzetközi gyermek és ifjúsági és versenyen is részt vett a magyar delegáció tagjaként.

Nyugdíjba vonulása után több civil szervezet alapítója. Többek között a Szombathelyi Szív a Szívért Egyesület alelnöke, az Aranykorúak Sport és Egészséges Életmód Egyesület alapító tagja. 2006-ban a Szombathelyi Evangélikus Egyház az országban elsőként alakult Férfikörének alapító tagja és elnöke.

Tóth Sándor a mai napig is aktívan és folyamatosan részt vesz az említett szervezetek munkájában.

Pro Sanitate Savariae életműdíj kitüntetettje: Dr. Haklits Györgyi 

Dr. Haklits Györgyi a Kiskar utcai felnőtt háziorvosi rendelő főorvosa, belgyógyászat és háziorvostan szakorvosa. 25 éve dolgozik ugyanabban a praxisban, amely a város egyik legnagyobb betegforgalmú körzete. Általános orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen „summa cum laude” minősítéssel szerezte meg 1984-ben, majd 5 évvel később belgyógyászat, 2002-ben háziorvostan szakvizsgát tett. Orvosi pályafutását a Markusovszky Kórház Belgyógyászati osztályán kezdte 1984-ben, majd a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthonában, ezt követően a Vas Megyei Rendőrfőkapitányságon dolgozott. Háziorvosként a szombathelyi Kiskar utcai rendelőben 1998-ban kezdett. Dr. Haklits Györgyi több mint két és fél évtizede dolgozik fáradhatatlanul Szombathely egészségügyi alapellátásában. Lelkiismeretes és emberséges hozzáállását betegei nap, mint nap tapasztalhatják. Munkavégzését magas szakmai színvonal, nagyfokú odafigyelés, precizitás jellemzi. Betegei mindig nagy bizalommal és tisztelettel fordulnak hozzá, személyiségével jó hatást gyakorol kollégáira és betegeire egyaránt. Hivatástudata, határozottsága és elkötelezettsége példaértékű. 

A város egészségügyi alapellátásának javítása érdekében szakmai tudása mellett szerteágazó, nagyfokú tájékozottságával segíti a Szombathelyen praktizáló háziorvosok tevékenységét. Kollegiális vezetőként immár 10 éve hozzájárul az alapellátás fejlődéséhez, háziorvos kollégái és a lakosság érdekeinek képviseletéhez.  Kitartó, áldozatos munkájával kollégái elismerését is kivívta. A 2020 decemberében induló Központi Orvosi Ügyelet ügyeletvezető orvosaként jelentős szerepet vállalt az ügyeleti szolgálat elindításában és zökkenőmentes, magas színvonalú működtetésében. Az egészségügyet érintő jogszabályokat rendszeresen figyelemmel kíséri, és az aktuális teendőket, változásokat kollégáival is megosztja. Megbízható, nagy teherbírású orvos, aki a vállalt feladatait maradéktalanul és lelkiismeretesen teljesíti. Példamutató közéleti tevékenységének elismeréséül, 2023 júniusában a Magyar Orvosi Kamara Országos Elnökségétől „A Közösségért” díjat vehette át.
A főorvosnő kimagasló orvosi szolgálata, emberi hozzáállása, érzékeny és gondoskodó figyelme, szemlélete mindenki számára példaértékű lehet.

A Szombathely Kultúrájáért életműdíj kitüntetettjei: Kovács Géza és Masszi Ferenc 

Kovács Géza Blattner Géza-díjas bábművész. 1985-től 1998-ig a kecskeméti Ciróka Bábszínházat irányította. Közben barátaival létrehozta a Maskarás Céhet, mellyel kiléptek az óvó színházi falak közül, visszavitték a műfajt oda, ahonnan eredt: az utcákra és terekre. Produkcióikkal az egész világot bejárták. 2004-ben a zalaegerszegi és Zala megyei önkormányzat felkérésére alapító igazgatója lett a Griff Bábszínháznak.

2009 óta a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Irányításával – a színházi kritikusok és a színházi szakma véleménye szerint – a Mesebolt az ország meghatározó, a vidék egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert gyermekszínházi műhelyévé vált.

Előadásaik és alkotóik Kovács Géza igazgatása alatt 20 hazai és 3 külföldi elismerést érdemeltek ki. Köztük a legnagyobb szlovákiai színházi fesztivál fődíját, idehaza a színházi kritikusok díját, két alkalommal a legjobb gyermekszínházi előadásnak járó Üveghegy-díjat. De átvehették Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Weöres Sándor-díját is.

Kovács Gézának elévülhetetlen érdemei vannak a magyar vásári bábhagyomány megőrzésében, megújításában.  Számos hazai városban rendeztett. Dolgozott a Centrál Színházban és a Nemzeti Színházban is, mint bábos társrendező. Számos bábjátékot írt.

Játszott szóló bábjátékot felnőtteknek, gyermekeknek.  Oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az elmúlt évtizedekben sok fiatal művészt indított el a pályán.
Ars poeticáját így fogalmazta meg: „Olyan bábszínházban hiszek, amely képes formálni, alakítani környezetének arculatát, kulturális igényszintjét, amely feltámaszt és éltet, amely részt vesz otthonának hétköz- és ünnepnapjaiban, amely önmaga is képes ünnepeket teremteni. Olyan bábszínházban hiszek, amely egyszerre tiszteli a hagyományokat, épít ezekre és egyben képes ezeket korszerű bábszínházi formában megmutatni. Egyszerre megőriz és megújít.”

Masszi Ferenc négy évtizede meghatározó alakja Szombathely képzőművészeti életének. Alkotói, művészetközvetítői és művészetszervezői munkássága kiváló példa arra, hogyan tud szakmai kvalitás és elhivatottság, közösséget és értéket teremtő szándék innovatív módon, magas színvonalon és hatékonyan megvalósulni.

Pápán született. Előbb a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. 

A Derkovits Képzőművész Kör, majd az általa alapított Imágo Művészeti Szabadiskola vezetőjeként nyitott és szabad szellemiségű alkotóműhelyt hozott létre. Az 1990-es évek elején kezdeményezésére alakult meg a Művészeti Szakközépiskola Képzőművészeti Tagozata. Diákjai több rangos versenyen értek el előkelő helyezéseket, nagy számban kerülnek be hazai és külföldi művészeti főiskolákra, egyetemekre. 

Alapítója és vezető művész-tanára a szombathelyi Artopolis Művészeti Iskolának is.  Számos szakmai továbbképzést vezetett, de hátrányos helyzetű gyerekeknek és pszichiátriai betegeknek is tartott foglalkozásokat.

Művészetszervezői tevékenysége során nevéhez fűződött az „Utcagaléria”, a Társalgó Galéria, a Seven Arts Galéria kiállításainak megtervezése, aktív szerepet vállalt a Bloomsday koncepciójának kidolgozásában, az Ars Savaria művészeti kiadvány létrehozásában. A Művészetek Háza Pincegalériájának kurátoraként és a Vitalitás Galéria Művészeti Alapítványának kuratóriumi tagjaként több száz kiállítás koncepciója és megrendezése kapcsolódott a nevéhez. A Weöres Sándor Színház Thea-Tér kiállításai közel két éven keresztül tanúskodtak a kortárs képzőművészet iránti elkötelezettségéről. 

Aktív szereplője a kortárs képzőművészeti életnek, valamint jelentős a könyvillusztrátori munkássága is. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Westwerk Alkotóműhelynek. 2016-ban alkotói és oktatói munkássága elismeréseként Vas megyei Prima díjat kapott.

Festményeinek világát gyakran groteszk és ironikus látásmód jellemzi, ezt a kritikai attitűdöt azonban mindig áthatja a gondolkodó ember humanisztikus szemlélete, értékrendje.

Fotó: vaol.hu/Cseh Gábor
 

közösség

további frisss

lap tetejére