Már ezerkétszáz az izraeli halálos áldozatok száma

• 2023. október 11., szerda •
Az izraeli légicsapások sem állnak le: több száz célpontot lőttek az elmúlt nap alatt.
Már ezerkétszáz az izraeli halálos áldozatok száma

Az izraeli hadsereg szerda reggeli bejelentése szerint már több mint 1200 izraeli halálos áldozata van a Hamász Izrael ellen indított támadásának - írja a Világgazdaság.

A Hamász szombaton indított támadásában emellett már több mint 

3000 izraeli sebesült meg, és hivatalosan 50 eltűntről tudni, köztük külföldiekről is.

A The Times of Israel az izraeli egészségügyi minisztériumra hivatkozva azt közölte, hogy 26 sebesült állapota válságos. A hadsereg egyik szóvivője kiemelte, hogy a most közzétett számok vélhetően emelkedni fognak.

A gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a támadásra adott megtorló akcióknak már legalább 900 halottja van a Gázai övezetben, 4500-an pedig megsebesültek.

Mindeközben szerdára virradóra folytatódtak az izraeli légicsapások az övezet ellen: a hadsereg azt közölte, 24 óra alatt több száz célpontra mért csapást Gázaváros al-Furkán nevű negyedében, amely izraeli sajtóforrások szerint a Hamász fegyvereseinek egyik központja. Az egyik légicsapás a kikötőt érte, ahol sok halászhajó is lángra kapott.

Forrás: vg.hu
Fotó: Martin Bernetti / AFP

közösség

további frisss

lap tetejére