Már a férfiakat is megerőszakolják a migránsok

• 2023. augusztus 23., szerda •
Ismét egy borzalmas migránstámadás rázta meg Németországot, ahol szinte már hetente megtörténik a fiatal lányok legnagyobb rémálma, újabban pedig már a férfiak sincsenek biztonságban az utcán. Homoszexuális nemi erőszak áldozatává vált ugyanis egy 18 éves fiú a bajor fővárosban, Münchenben – számol be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Már a férfiakat is megerőszakolják a migránsok

A rendőrség szerint az áldozat erősen ittas volt, és egyedül tartott hazafelé egy buli után. A húszéves migráns a Max-Weber-Platz nevű metróállomáson látta meg először a fiatal férfit, majd rögtön szemet szúrhatott neki, hogy ittas, ezért könnyű préda lesz - írja a Magyar Nemzet.

A rendőrségi jelentés szerint az afgán migráns megtámadta, a földre teperte, majd brutálisan megerőszakolta az áldozatát, az erőszakos aktus állítólag több órán keresztül tartott. A beszámoló szerint térfigyelő kamerák rögzítették a bűncselekményt. A rendőrségi jelentésben azt is rögzítették, hogy az afgán támadó, miután végzett, kirabolta az áldozatát, ellopta a telefonját és a pénztárcáját is.

A 18 éves fiú ezután egyedül ment haza, és csak másnap hívta fel a rendőrséget, hogy feljelentést tegyen. Az ellopott mobiltelefonjának nyomkövető funkciója segítségével a rendőrök be tudták mérni az afgán tartózkodási helyét, és le tudták tartóztatni – írja a V4NA a Bild című napilapra hivatkozva.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/AP/John Minchillo)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére