Magyarország jelenleg a legbiztonságosabb hely a bolygón

vg.hu • 2023. szeptember 18., hétfő •
Magyarország jelenleg az egyik, ha nem a legbiztonságosabb hely a bolygón – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
Magyarország jelenleg a legbiztonságosabb hely a bolygón

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az V. Budapesti Demográfiai Csúcs nyitó napján a Háború és béke – a biztonság aspektusai a családok szemszögéből című beszélgetésen hangsúlyozta: az emberek itt biztonságban voltak, vannak, és egyre inkább azért is érkeznek ide, hogy ezt a biztonságot élvezzék, de ezen folyamatosan dolgozni kell, a kormányzat munkájának nagy része, hogy ennek a módját megtalálja - írja a vg.hu.

A honvédelmi miniszter szólt arról is, hogy a magyar családok „enyhe, elhúzódó sokkhatás alatt állnak” az orosz–ukrán háború kitörése óta, a mai generációknak „példátlan kihívásokkal” kell szembenézniük a fegyveres konfliktussal összefüggésben, és Magyarország ki akar maradni a háborúból.

Kiemelte, 

a Krím-félsziget annexiója, a koronavírus-járvány, a Brexit, a nyugati országokban elkövetett terrortámadások „aláásták az általunk ismert világot”, és növelték az emberek bizonytalanságát.

Hozzátette, hogy a végső sokkot a háború kitörése okozta.

A miniszter véleménye szerint Magyarország két nagy blokk kereszttüzében áll a kultúra, a tudomány, a politika kapcsolódási pontjaként, és úgy érzi, a blokkok közé ragadt.

A legnagyobb kihívás, hogy biztonságban maradjunk és a család egységét megtartsuk

– jelentette ki.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf feltette a kérdést, miként lehet a nemzeti ellenálló képességet erősíteni, és a társadalom minél szélesebb rétegének tudatosságát erősíteni arra vonatkozóan, hogy „ez az új realitás, ez az új valóság”, és „bár borzalmasan hangzik”, szükség esetén a társadalom egy részének vagy mindenkinek részt kell vennie egy biztonsági, vagy akár háborús erőfeszítésben.

Kitért arra, hogy ebben sokat segít a „mindennapi hazafiság”, a fegyveres erők átszervezése, a katonák magyarországi és nemzetközi segítsége katasztrófahelyzetekben, mentéseknél, valamint az egyenruha megbecsültségének növelése.

Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére