Kiderült: évek óta folyamatosan csalják el a kézilabda-világbajnokságokat

origo.hu • 2023. december 08., péntek •
A Norvég Kézilabda-szövetség elnöke, Kåre Geir Lio is reagált arra a botrányra, ami a női világbajnokság közben tört ki. A svéd és a norvég sajtó ugyanis leleplezte, hogy a vb csoportkörének sorsolásakor csalás történt, ugyanis a három házigazda válogatott irányított "sorsolás" útján került a számukra kedvező ágra.
Kiderült: évek óta folyamatosan csalják el a kézilabda-világbajnokságokat

Azok után, hogy a három skandináv ország vezetői megbeszélték, kit hova helyezzenek el a sorsolási táblán - írja az origo.hu.

A dán-norvég-svéd közös rendezésű, olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörét és ágrajzát idén nyáron sorsolták ki, ám kiderült, hogy előtte a három rendező ország közösen, csalással döntötte el, hogy melyikük hová kerüljön. A céljuk ezzel az volt, hogy amennyiben – a papírforma szerint – mindhárom válogatott megnyeri a csoportját, úgy biztosan nem találkozhatnak egymással az elődöntő előtt.

A balhét a svéd Aftonbladet lap robbantotta ki, de később Norvégiában is felháborodást keltett az ügy az újságírók között. Olyannyira, hogy a norvégok izlandi szövetségi kapitánya, Thorir Hergeirsson megtörten bevallotta, hogy valóban így történt, noha ő addig semmit nem tudott a történtekről.

A NORVÉG SZÖVETSÉG ELNÖKE IS BEISMERTE A CSALÁST

Az már eldőlt, hogy

a norvég válogatott biztosan elkerüli a svéd és a dán együttest a negyeddöntőben,

a másik kettő azonban még összekerülhet, ha az egyikük az első, a másik pedig a második helyen jut a legjobb nyolc közé. A dán második helynek csütörtökön megnőtt az esélye, ugyanis meglepetésre kikapott Japántól a válogatott. Az eddig hibátlan norvégok továbbjutás esetén minden bizonnyal Hollandia vagy Spanyolország együttesét fogadják Trondheimben jövő kedden.

A norvég szövetségi kapitány után a helyi kézilabda-szövetség elnöke, Kåre Geir Lio is kénytelen volt nyilatkozni a felháborodott norvég újságíróknak, és szintén

beismerte a történteket – ami, mint kiderült, nem egyedülálló.

„Ezt a gyakorlatot

az IHF [a nemzetközi szövetség] évek óta alkalmazza a világbajnokságokon.

A most zajló vb előtt Franciaországot szerettük volna a stavangeri középdöntős csoportba, tekintettel a közönségélményre és a média érdeklődésére. Ők a regnáló olimpiai bajnokok, Norvégiában pedig jó néhány olyan francia van, aki reményeink szerint a lelátóról is követni akarja csapatát – mondta Kåre Geir Lio. – Norvégiának mindig készen kell állnia arra, hogy nemzetközi szinten közvetítse az ügyeket, és értékelje, esetleg javítsa, ha úgy látja, hogy szükség van rá. Ezt több alkalommal is kiemeltük. Ezt a munkát más nemzetekkel közösen végezzük, és a megfelelő időben és helyen cselekedni fogunk."

VÁLTOZÁST ÍGÉR A JÖVŐBEN A NORVÉG SPORTVEZETŐ

„Itt szeretném kiemelni többek között a játékosok egyenlő anyagi feltételeit nemre való tekintet nélkül, valamint a nők nagyobb mértékű nemzetközi képviseletét vezetői szinten – folytatta az elnök, majd elmondta, jövőre egyeztetni fog az IHF-fel, de a mostani vb-n már nem változtatna. – Szeretnénk olyan munkamódszert kialakítani, amellyel folytatjuk azt, amiben hiszünk, még akkor is, ha néha el kell fogadnunk, hogy kisebbségben vagyunk.

Kezdeményezzük az IHF-nél, hogy felülvizsgáljuk a csapatok beosztását a vb-csoportokba. A mostani világbajnokságot már a résztvevők és nekünk mint szervezők szempontjából is fontos, hogy hagyni kell, hogy megtörténjen így, ahogy, de a jövő évben megbeszéléseket fogunk folytatni az IHF-fel.

„A Norvég Kézilabda-szövetség folyamatosan keresi a jó megoldásokat, ha vannak, és kész nemzetközileg is javaslatokat tenni, ha szükségesnek látja.

Számunkra

általános prioritás, hogy minél többen a lehető legjobb feltételeket kapják a fejlődéshez, és a kézilabda sportág egésze profitáljon a választott megoldásokból.

Ugyanilyen fontos, hogy a sporttevékenység tisztességes, rendezett és nyitott legyen. Néha ez a két szempont találkozik, és akkor jó viták kellenek" – tette hozzá Kåre Geir Lio.

közösség

további frisss

lap tetejére