Kétszázmillió forintos bírságot kapott a Ryanair

• 2023. október 14., szombat •
A légitársaság – többek között – tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
Kétszázmillió forintos bírságot kapott a Ryanair

A Kúria is helybenhagyta a Fővárosi Kormányhivatal döntését, így a fogyasztóvédelmi jogsértés miatt kiszabott 200 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

A hivatal által 2020 áprilisában indított fogyasztóvédelmi hatósági eljárás megállapította, hogy 

a Ryanair DAC légitársaság a 2020. február 18-i Budapest-Gran Canaria járat késése kapcsán az ellátási és tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta, valamint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg

- írja a Mandiner.

A kormányhivatal feladata az, hogy mint fogyasztóvédelmi hatóság megvédje az utasokat, akikkel szemben tisztességtelen módon járt el a légitársaság – olvasható a közleményben. 

Nyitókép: DANIEL KARMANN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére