Jóval megemeli a dolgozók fizetését az Aldi

• 2024. január 02., kedd •
Az ALDI január 1-jétől ismét emeli a béreket valamennyi munkakörben – derül ki a vállalat közleményéből. A cégnél két éven belül ez a negyedik béremelés.
Jóval megemeli a dolgozók fizetését az Aldi

A vállalat 2024. január 1-jétől újabb béremelést hajt végre, amely a vállalatcsoport mintegy 6000 munkavállalójára országosan, egységesen szinte minden pozícióra érvényes. A béremelés mértéke 12 százalék lesz - olvasható az Origón.

AZ ALDI-NAK 24 HÓNAP ALATT EZ MÁR A NEGYEDIK BÉREMELÉSE, AMELYEK EGYÜTT LEGALÁBB 38 SZÁZALÉKOT, EGYES POZÍCIÓKBAN PEDIG ENNÉL IS MAGASABB MÉRTÉKET ÉRNEK EL.

A béremelés után az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett 2024. január 1-jétől havi bruttó 482.400 forintra emelkedik, míg az ALDI-nál eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 500.900 forint. Ebben a pozícióban bruttó 668.400 forint az elérhető legmagasabb bér.

A biatorbágyi központi raktár logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534.300 forintnál kezdődik, és a számukra elérhető legmagasabb juttatás bruttó 643.600 forint.

JANUÁRTÓL A BOLTVEZETŐK BÉRE AZ ALDI-NÁL ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDŐ FÜGGVÉNYÉBEN BRUTTÓ 906.500 ÉS 1.399.800 FORINT KÖZÖTT LESZ.

A béremelés az ALDI International IT Services Kft. valamennyi munkatársára is vonatkozik, így a budapesti, a pécsi és a debreceni szolgáltatóközpontokban a legtöbb pozícióban átlagosan 12 százalékos béremelésben részesülnek a dolgozók. Az intézkedés következtében már a belépő szintű pozíciókban is mintegy bruttó 600.000 forintos bérre számíthatnak az újonnan csatlakozó kollégák.

Az ALDI-nál a dolgozók számára mind a béremelés, mind a magasabb bérkategóriába sorolás automatikus. Valamennyi dolgozó esetében a vállalatnál eltöltött szolgálati idő határozza meg, hogy melyik bérsávba kerül, a béremelés pedig egyéni bértárgyalás nélkül jár. A munkatársak lojalitását jól jellemzi, hogy 30 százalékuk immár több mint 5 éve a cég munkavállalója– áll a cég közleményében.

A vállalat korábbi közlése szerint 2023-at közel 64 milliárd forintos bérköltséggel zárják majd.

Ahogy arról az Origo beszámolt, az üzletlánc a vásárlók számára árcsökkentésekkel kíván kedvezni, miközben például a brit vállalatnál az újrahasznosítás és a környezet védelme érdekében tettek lépéseket egy újdonság bevezetésével A brit kiskereskedelemben egyébként más újdonságokra is készülhetnek a vásárlók: az ALDI mellett a többi jelentős lánc, vagyis a Tesco, Asda, Sainsbury's és a Lidl is kivezeti kínálatából az előrecsomagolt zöldség-gyümölcsöket..

Fotó: BORSONLINE.HU/UNSPLASH
Forrás: origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére