Itthon civil, Budapesten szocialista: Nemény András így készül a választásokra

Székely • 2024. március 25., hétfő •
Szombaton tartotta idei kongresszusát Budapesten a közvélemény-kutatók szerint is csupán 1-3%-os népszerűséggel bíró Magyar Szocialista Párt. Részt vett rajta Szombathely polgármestere is, aki nem mellékesen a párt elnökségi tagja. Mindez szót sem érdemelne, ha valami oknál fogva ezt Nemény András nem próbálná régóta elhallgatni. Persze, aki kicsit is ismeri a helyi viszonyokat, az tudja, hogy mindezt miért teszi.
Itthon civil, Budapesten szocialista: Nemény András így készül a választásokra

Míg a polgármester a fővárosban párttársai elé beszéddel is kiálló, büszke szocialista, addig idehaza elbújik az álcivil „Éljen Szombathely” városvezető szivárványkoalíció soraiban. Mi ez, ha nem egyfajta politikai skizofrénia?
A szándék nyilvánvaló: a szombathelyi polgárok megtévesztése, hiszen lám, ő igazi „civil”, akit csak szeretett városának ügyei foglalkoztatnak. Ha valóban így lenne, akkor vajon miért kellett titokban fogadnia Gyurcsány Ferencet? Miért engedte be a Városházára a Demokratikus Koalíció komplett parlamenti frakcióját? Miért volt fontos találkoznia a Brüsszelben hazánkat lejárató momentumos Donáth Annával? Miért kell falaznia és sorsközösséget vállalnia az adóbűnöző, egykori MSZP-s, jelenleg Gyurcsány-báb Czeglédy Csabával?

Kérdések, amelyekre nem lehet jó válaszokat adni. Nemény András szemmel láthatóan próbál a drótkötélen egyensúlyozni, de itt figyelmeztetjük, hogy nála tehetségesebb politikai artisták is zuhantak már le a magasból.

S ha már kongresszus! A szombati eseményen Tüttő Katát, Karácsony Gergely alpolgármesterét választották az MSZP EP-listavezetőjének. Azt a Tüttőt, aki viselkedésével többször kiverte már a biztosítékot. Először 2021-ben, a válság kellős közepén, azzal dicsekedett, hogy a milliomosok kedvenc, méregdrága hobbijával, tengerparti lovaglással múlatta az idejét nyaralásán. Később pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kevesebb autózásra kérte a budapestieket, miközben ő maga is rendszeresen így közlekedik… Nos, ő Nemény András legújabb favoritja.

A Magyar Szocialista Párt tehát - soraiban Nemény Andrással - felkészült az európai parlamenti választásokra. A helyhatósági voksolás más: itt "civilnek maradni" a taktika.

közösség

további frisss

lap tetejére