Ismét Buffon kapustáborában járt a szombathelyi tehetség

hv • 2024. január 04., csütörtök •
Mozgalmasak voltak az elmúlt év utolsó napjai az Illés Akadémia U13-as csapat kapusának, Kovács Viktor Luiginonak. A fiatal tehetség – immáron másodszor vehetett részt a nemrégiben visszavonult, világhírű hálóőr Gianluigi Buffon kapusiskolájában.
Ismét Buffon kapustáborában járt a szombathelyi tehetség

A Veronától 30 kilométerre, a Garda tó mellett fekvő Peschiera del Gardában tartották azt a négy napos mini edzőtábort, amelyen a fiatal Kovács Viktor Luigino is részt vett. Családja is komoly anyagi áldozatokat hozott, a tábor teljes költségeit ugyanis a gyermeküket elkísérő szülők állták. Miután Vitya anyukája olasz, kihasználva, hogy több ismerőse és barátja is él a környéken, az ott tartózkodást is sikerült megoldaniuk. 

A december 27-30. közötti összetartáson alaposan megdolgoztatták a kapuspalántákat. A napi kétórás edzéseket a nagy szaktekintélynek számító Christian Ferrante, a Fiorentina kapusmódszertani koordinátora, egyben a Bolognai Egyetem Sporttudományi Karának csapatsport tanára valamint Andrea Bollettinaio irányították. Vityának nem volt ismeretlen az ott folyó kemény munka, hiszen tavaly nyáron már részt vehetett a Buffon Labdarúgó Akadémia magas szintű képzésén.  A szombathelyi fiúnak a kommunikációval sem volt problémája, hiszen az édesanyja révén beszéli az olasz nyelvet. Alighanem külön motivációt jelentett az is, hogy találkozhatott a Hellas Verona kapusával, Lorenzo Montipóval is. S, hogy a 12 éves Vitya jól végezte dolgát és komoly potenciált látnak benne az itáliai szakemberek, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy meghívást kapott a 176-szoros olasz válogatottsági rekorder, Buffon akadémiájának nyári táborába. 


 

közösség

további frisss

lap tetejére