Így emelkedik a következő években minden tanár és minden óvónő fizetése

• 2024. január 11., csütörtök •
Itt vannak a pontos számok.
Így emelkedik a következő években minden tanár és minden óvónő fizetése

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, az új kategóriákban magasabb értékben lettek meghatározva a minimális keresetek – olvasható a Metropolon.

Ez a

  • gyakornokok esetében bruttó 528 ezer forint,
  • a Pedagógus I. kategóriában 538 ezer forint,
  • Pedagógus II. kategóriában 555 ezer forint,
  • Mesterpedagógus esetében 630 ezer forint,
  • egy Kutatótanár esetében pedig 750 ezer forint.

Lesznek, akik „duplán jól járnak”, ilyenek a pályakezdők, hiszen az ő bérük nem lehet kevesebb 528 ezer forintnál, 

valamint a többieknél nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen nekik húsz százalék többlet jár – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte, a teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért. 

Rétvári Bence megjegyezte: a baloldal az elmúlt egy-két évet azzal töltötte, hogy próbálta megakadályozni az uniós források megérkezését, „hétről hétre újabb és újabb álhírekkel próbálták elgáncsolni a béremelést, de csak ideig-óráig tudták húzni a folyamatot”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelentette be, hogy megérkezett az írásos garancia az Európai Bizottságtól, így január elsejétől 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. Az operatív programban szereplő összeg áll rendelkezésre, azaz 530 millió euró érkezik az idei évre – közölte.


Forrás: metropol.hu
Fotó: Facebook

közösség

további frisss

lap tetejére