Hétezer forintot számoltak fel egy étteremben egy torta felszeleteléséért, kiakadtak a vendégek

• 2023. augusztus 20., vasárnap •
Drága volt húsz szeletre vágni a tortát.
Hétezer forintot számoltak fel egy étteremben egy torta felszeleteléséért, kiakadtak a vendégek

Egy meglehetősen furcsa tételt is felfedezett számláján egy család, amely egy olaszországi étteremben ünnepelte egyik rokonuk születésnapját. A meg nem nevezett vendéglátóhelyen, melyről csak annyit lehet tudni, hogy Palermóban található, a blokk szerint összesen 20 eurót, azaz körülbelül 7750 forintot csaptak hozzá a végösszeghez, mert a vendégek azt kérték a személyzettől, hogy szeleteljék fel nekik a születésnapos tortáját. Összesen 20 szeletesre kérték a desszertet - írja az Index.

A tortán kívül további 120 euróért (mintegy 46 ezer forintért) pizzát és italokat is rendeltek, írja a New York Post. A család úgy véli, jogosan akadtak ki, amikor az ünneplés végén kézhez kapták a számlát.

Nem ez az első eset, hogy egy olaszországi vendéglátóhelyet azért ér kritika, mert pluszpénzt számolnak fel látszólag érthetetlen okokból. Legutóbb arról írtunk, hogy egy büfés a Comói-tónál 2 eurót kért egy szendvics kettévágásáért. 

Forrás: index.hu
Fotó: illusztráció, Isabel Pavia / Getty Images Hungary

közösség

további frisss

lap tetejére