Hatalmas károkat okozott a szlovákiai földrengés, amelyet Magyarországon is érezni lehetett

index.hu • 2023. október 22., vasárnap •
Lassan haladnak a felújítási munkálatok Szlovákiában az október 9-én történt 5-ös erősségű földrengés miatt. Az érintett járás vezetője közölte, összesen 62 épületet kell felújítani, 16-ot pedig teljes egészében lebontani. Hozzátette, ivóvízzel kapcsolatos problémáik is vannak.
Hatalmas károkat okozott a szlovákiai földrengés, amelyet Magyarországon is érezni lehetett

A múlt héten erős földrengés volt Szlovákiában, Homonna városában, amelyet Magyarországon, Lengyelországban és Ukrajnában is érezni lehetett. Az Android Earthquake Alerts System 5-ös erősségűre becsülte a földrengést.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium röviden arról is beszámolt, hogy mi okozta a rengést. Mint írták, az Afrikai Kőzetlemez folyamatosan északi irányba sodródik és nekiütközik a stabil Európai Táblának, ami folyamatos feszültségfelhalmozódást okoz.

A szlovák belügyminisztérium szerint a földrengés nem követelt halálos áldozatokat, valamint sérültekről sem tudni, azonban számos épület és lakóház megrongálódott a Varannói, a Homonnai és a Sztropkói járásban.

Az Újszót idézve az index.hu az írja:

LASSAN HALAD A KÁROK HELYREÁLLÍTÁSA, RÁADÁSUL AZ ÉRINTETT TELEPÜLÉSEKEN A KUTAK NAGY RÉSZE SZENNYEZETTÉ VÁLT, ÍGY IVÓVÍZBŐL IS HIÁNYA VAN A HELYIEKNEK.

A portál információi szerint jelenleg Gyapáron (Dapalovce), Felsőtokajon (Tokajík), Lakácson (Lukácovce) és Zemplénpálhegyen (Pakostov) fertőzött a kúti víz.

Az Eperjesi Járási Hivatal vezetője, Peter Harvan elmondta, a földrengés miatt összesen 62 épületet kell felújítani, 16-ot pedig teljes egészében lebontani.

Vízzel kapcsolatos problémáink is vannak, a higiénikusok segítségét kértük az ügyben. Várhatóan hétfőn mintát vesznek azokból a kutakból, amelyekből ivóvizet nyernek ki a lakosok

– tette hozzá a hivatal vezetője.

Nyitókép: X

közösség

további frisss

lap tetejére