Harangszóval, flashmobbal idézték meg 1920 emlékét

há • 2020. június 04., csütörtök •
Megkondultak a harangok a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyház tornyaiban csütörtökön fél 5-kor, mint annyi más helyszínen a városban és az országban: így emlékezett a magyarság Trianon századik évfordulójára.
Harangszóval, flashmobbal idézték meg 1920 emlékét

Szombathelyen, a Székesegyház előtti Mindszenty téren gyülekeztek az emlékezők, akik a hosszú harangzúgás ideje alatt néma főhajtással tisztelegtek az ősök előtt, majd a Himnusz közös éneklésével folytatódott az esemény. Cserkészek felvezetésével később átsétált a tömeg a Berzsenyi-szoborhoz, ahol Szabó Tibor színművész szavalt, és felcsendült a Szózat is. A cserkészek egyfajta flashmobbal hívták fel a szombathelyiek figyelmét az emlékezés fontosságára, az anyaországon kívül rekedt magyarsággal való közösségvállalásra: saját maguk formálták meg a Trianon előtti országhatárt.

A szervezőktől megtudtuk, nemrég – a járvány miatti korlátozások idején – még reménykedni sem lehetett, hogy méltó megemlékezés tartható a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából, ám amint erre lehetőség nyílt, megkezdődtek az előkészületek. Ennek fényében komoly siker, hogy több százan emlékeztek most együtt pártállástól függetlenül politikusok, civilek, polgárok a belváros szívében, a Székesegyház előtti téren.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére