Gera Zoltán hivatalosan is megérett az MLSZ bizalmára

• 2023. november 28., kedd •
Huszonkét szakember, köztük több korábbi válogatott futballista és két egykori női játékos vehetette át a legmagasabb edzői képesítést jelentő pro licences diplomáját a Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ). A közelmúlt klasszisai közül sikeresen teljesítette a kurzust Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Juhász Roland is.
Gera Zoltán hivatalosan is megérett az MLSZ bizalmára

A 97-szeres válogatott Gera Zoltán immár négy esztendeje irányítja a magyar U21-es válogatottat – a játékosmúltjára tekintettel, avagy megelőlegzett bizalomként, hiszen a legmagasabb edzői képesítést csak most szerezte meg - olvasható a Magyar Nemzeten. Juhász Roland (95-szörös válogatott) szakmai igazgatóként is dolgozott már, s miként korábban utalt rá, inkább ebben a szerepkörben szeretne érvényesülni, de ő is fontosnak tekintette a pro licence megszerzését. Csakúgy, mint Hajnal Tamás (50), a Ferencváros sportigazgatója vagy éppen Vanczák Vilmos (79), a Puskás Akadémia pályaedzője. A diplomázó között két hölgy is van, a szintén sokszoros válogatott Vágó Fani, valamint Halászi Kinga.

A hétfői ünnepélyes eseményen jelen volt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, Berzi Sándor alelnök és Barczi Róbert sportigazgató is. Csányi Sándor köszöntőjében kiemelte: azt szeretné, ha pro licences edzőink úgy dolgoznának a jövőben, hogy munkájuk során a saját klubjaik érdekei mellett a magyar labdarúgás érdekeit is szem előtt tartják, és mindent megtesznek azért, hogy minél több labdarúgót neveljenek ki a válogatottak számára.

Barczi Róbert hozzátette, olyan generáció szerzi most meg a legmagasabb edzői képesítést, amelynek tagjai közül többen már játékosként is szereztek külföldi tapasztalatokat, és bízik benne, hogy ezekből a tapasztalatokból sok mindent fel tudnak majd használni a munkájuk során.

A pro licences diplomájukat átvevő edzők: Bozsik József, Csizmadia Csaba, Gera Zoltán, Györök Tamás, Hajnal Tamás, Halászi Kinga, Harmati Tamás, Horváth Péter, Juhász Roland, Kemenes Szabolcs, Makra Zsolt, Nagy Ádám, Pinezits Máté, Szalai Tamás, Székely Tibor Zoltán, Tímár Krisztián, Tóth Mihály Attila, Vágó Fanni, Vanczák Vilmos, Vas László, Vincze Richárd, Waltner Róbert.

Borítókép: Csányi Sándor, Gera Zoltán, Berzi Sándor és Barczi Róbert az ünnepségen (Fotó: MLSZ)
Forrás. magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére