Gazdag Erzsi örökségét ápolták

• 2020. január 26., vasárnap •
Idén is csaknem ötvenen vettek részt a költőnőről elnevezett, Reményik-iskolában rendezett vers- és mesemondó versenyen.
Gazdag Erzsi örökségét ápolták

Tóthné Gősi Enikő 20 éve szervezi a minden évben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő irodalmi versenyt a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. "Az ötlet még hosszú évekkel ezelőtt Balogh József tanár úr fejéből pattant ki, aki sajnos 9 évvel ezelőtt hagyott itt bennünket. Ez a verseny a Magyar Kultúra Napjához kötődik, ilyenkor több művészeti ágat is összekapcsolunk. Ennek eredménye most itt az intézményben a Gömbös Katalin munkáiból összeállított kiállítás, amely a nemezelés szépségeibe, rejtelmeibe ad betekintést az érdeklődőknek. A nap fénypontja természetesen a vers- és mesemondó verseny, amelyre három kategóriában lehetett nevezni óvodások, 1-2. osztályosok és 3-4. osztályosok részvételével. Bár sok mindent felvált manapság a digitális világ, a vers és a mese szeretete azonban szerencsére még tetten érhető a kicsik körében. A későbbiekben pedig Molnár Péter és csapata szórakoztatja a gyerekeket egy néptánc bemutatóval" - ismertette az esemény részleteit a Frisss.hu-nak Tóthné Gősi Enikő főszervező.


A kicsik készülhettek 2 verssel vagy 1 verssel és 1 mesével azzal a kikötéssel, hogy az egyik versnek Gazdag Erzsitől kellett származnia a költőnő emlékére. A Hóember című költemény nagy kedvenc, ezt évente közel egy tucat kisdiák előadja. A szervezők és az irodalmi verseny legfőbb célja mindig ugyanaz: a vers és mese szeretetének továbbadása.

Az eredmények az alábbiak szerint alakultak:

1. kategória: óvodások:

1. helyezett: Csergőffy Ákos - Boldog Brenner János Óvoda, felkészítője: Ernyey Gyuláné
2. helyezett: Folly Borbála Róza - Sárvári Vármelléki Óvoda, felkészítője Németh Tiborné
3. helyezett: Francsics Emília - Donászy Magda Óvoda, felkészítője: Sipos Anita.

Különdíjasok:
Horváth Angelika - Aréna Óvoda, felkészítője: Tóth Lászlóné
Szabódi Laura - Barátság Óvoda, felkészítője: Pócza Petra.

2. kategória: 1-2 osztályosok:

1. helyezett: Gumiller Csanád - Oladi Általános Iskola, felkészítője Szabóné Zsebe Erzsébet
2. helyezett: Perger Gergely - Derkovits Gyula Általános Iskola, felkészítője: Kovácsné Gyöngyössy Beatrix
3. helyezett: Kádár Hunor - Reményik Evangélikus Általános és Művészeti Iskola, felkészítője: Pápai Bettina

Különdíjasok:
Rajtosics Marcell - Boldog Brenner János Általános Iskola, felkészítője: Mesztegnyei Tünde
Stanyó Panni - Péterffy Sándor Evangélikus Általános Iskola, felkészítője: Szilágyiné Nagy Jolán
Borsos Dorka - Paragvári Utcai Általános Iskola, felkészítője: Simonné Geröly Mária.

3. kategória: 3-4. osztályosok:

1. helyezett: Lichtmann Flóra - Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, felkészítője: Csillag Éva
2. helyezett: Szíjártó Luca - Péterffy Sándor Evangélikus Általános Iskola, felkészítője: Módosné Hegedűs Tímea
3. helyezett: Fukszberger Ádám Tamás - ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, felkészítője: Gáspárné Marton Tünde.

Különdíjasok:
Hencz Zsóka - Boldog Brenner János Általános Iskola, felkészítője: Baumgartner Imréné
Kecskeméti Lora Lídia -  Reményik Evangélikus Általános és Művészeti Iskola, felkészítője: Németh Gyöngyi
Szulák Kristóf Sámuel - Kossányi József Alapiskola és Óvoda /Komáromszentpéter, Szlovákia/, felkészítője: Fekec Péter.

 

közösség

további frisss

lap tetejére