Évzáró vacsorán értékelték 2023-at a lovas huszárok

hv • 2023. november 27., hétfő •
A Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület tagjai, szimpatizánsai fehér asztal mellett értékelték a 2023-as esztendőt. Az egyik belvárosi pincehelyiségben megtartott vacsorán a határon túli baráti szervezetek és dr. Hende Csaba mint az est fővédnöke is jelen voltak.
Évzáró vacsorán értékelték 2023-at a lovas huszárok

Közel százan hallgatták meg Sátory Károly egyesületi elnök rövid, de tartalmas beszámolóját, amelyben felidézte 2023 legfontosabb történéseit. Köszönetet mondott támogatóiknak, akik nélkül nem tudtak volna eredményes munkát végezni. A meghívott vendégek között volt Bedi Ákos, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség nevében Farkas Tibor, a tüzérség parancsnoka, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Fekete Serege, valamint a Magor Íjász Egyesület képviselői is. Muravidékről, Dobronakról is érkeztek vendégek, a Nemzeti Vágta ottani fordulójának szervezői, valamint a Győr-Moson-Sopron vármegyei iváni vágta szervezői.

Az elnököt követően dr. Hende Csaba szólt az egybegyűltekhez. - A világ drámai módon megváltozott. Ha keletre tekintünk, nagy háború dúl a szomszédságunkban, és még ennél is nagyobb konfliktussal fenyegető összecsapások zajlanak a Közel-Keleten - adott helyzetértékelést az Országgyűlés alelnöke. Nem vehetjük biztosra, hogy ezek a konfliktusok nem terjednek ki, érnek össze és gerjeszthetnek egy harmadik világháborút. A mostani nehéz időkben különös módon felértékelődik az önök elszántsága, haza iránti elkötelezettsége és nemzetünk megvédése iránti hűségük. Ne adja Isten, hogy szükség legyen rá, de biztos vagyok abban, hogy ha hív a haza, akkor Önök valamennyien ott lesznek!

Az országgyűlési képviselő beszédét követően bemutatták azt a daloskönyvet, amely módot ad arra, hogy a huszárok „a megfelelő alkalmakon együtt húzassák és közösen mondják el a benne lévő nótákat, melyek mind-mind a haza szeretetéről, a hazáját, otthonát védő magyar katona hősiességéről, bátorságáról, öröméről és bánatáról szólnak”. 

A vacsora előtti hivatalos részt az egyesület kishuszárainak fergeteges műsora zárta. 

közösség

további frisss

lap tetejére