Elfogták a nyíregyházi férfit, aki megölte élettársát és a gyerekeknél hagyta a holttestet

• 2024. január 23., kedd •
Elfogták a rendőrök a nyíregyházi férfit, aki pénteken halálra verte élettársát.
Elfogták a nyíregyházi férfit, aki megölte élettársát és a gyerekeknél hagyta a holttestet

A közleményben azt írták, a nyomozás adatai szerint a férfi nyíregyházi otthonukban olyan súlyosan bántalmazta 39 éves élettársát, hogy a nő életét vesztette. A bűncselekmény után távozott otthonról, halott élettársát a szobában hagyta, és több napig nem ment haza - írja az Index.

ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT HAGYTA FELÜGYELET NÉLKÜL A LAKÁSBAN ÖT KISKORÚ, GYÁMSÁGA ALATT ÁLLÓ GYERMEKÉT.

Közülük a legidősebb, a 14 éves fiú értesítette pénteken a mentőket, valamint egyik rokonukat a nő haláláról.

A szabolcsi nyomozók szombaton az 53 éves M. Zoltánt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. A bíróság hétfőn elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét is. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást M. Zoltán ellen. A férfival szemben – amiatt, hogy a gyámsága alatt lévő öt kiskorú gyermeket halott élettársával együtt több napra egyedül hagyta – felvetődött a kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja is, amit a nyomozók igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálnak – írta a police.hu.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére