Együtt verte, majd felgyújtotta lakótársnőjét két budapesti férfi

• 2023. július 08., szombat •
A nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Együtt verte, majd felgyújtotta lakótársnőjét két budapesti férfi

Közös lakásban élt két budapesti férfi, majd befogadták magukhoz egyikük barátnőjét. A nő azonban több férfivel is kapcsolatot tartott, ez pedig állandó veszekedésekhez, féltékenykedésekhez vezetett. A két férfi gyakran közösen verte meg az enyhén értelmi fogyatékos lnőt, aki viszont nem mert a rendőrséghez fordulni – olvasható a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleménye alapján a Tények.hu cikkében.

Egy összetűzés után aztán a szállásadó égésgyorsítóval öntötte le a befogadott nő ruháját, majd meggyújtotta. Élettársa bevitte az áldozatot a fürdőszobába, és hideg vízzel lelocsolta, de égési sérüléseivel nem fordultak orvoshoz.

Ezután a két férfi elvette a nő telefonját, bezárták, és előbb felváltva ők, majd pár nappal később egyik ismerősük őrizte.

2021. május 10-én, miközben a lakás tulajdonosa fürdött, a fogvatartott megtalálta a kulcsot, kimenekült az utcára, majd egy buszmegállóban kért segítséget. Az elfertőződés lehetősége miatt életveszélyes állapotban került kórházba a nő, és csak egy évvel később épült fel.

Az egyik, már többszörösen büntetett férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt 18 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, bűntársát aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés miatt 4 és fél év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, női segédjüket pedig bűnpártolás miatt 1 év 8 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság elsőfokon május 8-án.

A döntés ellen az elkövetők és védőik fellebbeztek, míg az ügyészség a védelmi indítványok elutasítását kezdeményezte.

Forrás: vaol.hu
Fotó: Doidam 10, Shutterstock

közösség

további frisss

lap tetejére